Hét gyermekkel az élet - A magyarnádaljai Somogyi családnál jártunk

A családi ház nappalijában mosolyogva fogadott bennünket a hétfős gyermeksereg, természetesen a legkisebbek voltak a legkíváncsibbak. A két és fél éves Bátor azonnal barátkozni kezdett, viselkedése méltó volt a nevéhez. Hozta a kiszuperált mobiltelefont, a távirányítót, majd ropival kínált, nem volt benne félsz, még fotós kollégánk ölébe is felkéredzkedett. Emese tizenegy éves, ötödik osztályos nagylány, akit a sorban Botond követ. 

A család első fiúgyermeke mindössze tizenhárom hónappal fiatalabb nővérénél, most negyedikes. Réka hétesztendős, másodikba jár, Luca hatéves, szeptemberben kezdte az elsőt, mindannyian az Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola tanulói Körmenden. Bottyán négyéves középsős, a Dienes Lajos Katolikus Óvodába jár, Bátor még otthon van, csakúgy, mint a három hónapos Fanni, aki látogatásunk elején egy pihenőszékből figyelte az eseményeket, majd természetesen ölbe került, hol az anyukája, hol az apukája babusgatta. 

– Nekem egy nővérem van és egy féltestvérem, Márknak négy évvel fiatalabb ikeröccsei, így számunkra nem ismeretlen az, hogy mit jelent nagy családban élni. Fiatal lányként azt gondoltam, hogy egy gyermekem lesz, aztán ahogy múltak az évek, már kettőt terveztem, mert szerintem nagyon jó dolog, ha az embernek van testvére – mesélte a kezdetekről az édesanya, Virág, aki férjével csaknem tizenhét évvel ezelőtt ismerkedett meg. 

– A Körmendhez közeli Hegyaljára egy autóban utaztunk egy szórakozóhelyre, a sofőr volt közös ismerősünk, előtte talán látásból, ha ismertük egymást. Zsúfolt volt a jármű, Virág szó szerint belesett az ölembe, akkor megfogtam és azóta nem engedtem el – vette át a szót a családfő. Virág huszonnégy, Márk harminckét éves volt, amikor összeházasodtak, akkor már útban volt az első gyermek, Emese. 

– Nem volt egyszerű a terhességem, sőt a szülés is nagyon nehéz volt, így még melegében elhatároztam, hogy én ezt soha többet nem fogom átélni, nem vállalok több gyermeket. Az már csak ráadás volt, hogy Emese hasfájós volt, sokat sírt, nem voltak könnyűek a hétköznapok. Aztán persze az élet felülírta a terveimet, lányunk öt hónapos volt, amikor ismét pozitív lett a terhességi tesztem. Botonddal teljesen más volt a várandósság, azt mondják, a fiúkkal amúgy is könnyebb és gördülékenyebb. A szülés is simám ment, talán ez hozta meg a kedvemet a további gyermekvállaláshoz – mondta Virág. 

A két első gyermek még Körmendre, egy Rákóczi utcai tömblakásba született. Ott nem ment könnyen a két picivel, így Somogyiék elhatározták, hogy családi házat vesznek. Márk akkoriban Ausztriába járt dolgozni, mégpedig Magyarnádalján keresztül, ahol nagyon megtetszett neki egy utca. Szerencséjükre éppen volt ott egy hatalmas eladó ház, amit Virág először ellenzett, de amikor meglátta az ingatlant, azonnal megszerette. Így történt, hogy most már a takaros, élénk közösségi életéről ismert faluban laknak, néhány kilométerre Körmendtől. – A gyerekeknek ez a legjobb – mondták ki szinte egyszerre a szülők. Az óriási ház hamar benépesült, a nagyok után sorban érkeztek a többiek: Luca, Réka, Bottyán, Bátor és Fanni. 

– Már a negyedik baba után azt mondtam, hogy nem lesz több, de aztán a férjem mégis rábeszélt. Nem bántam meg, úgy vagyok vele, aki a családunkba akar érkezni, jöjjön. Márk mindig tíz gyermeket akart, ezt mindig hangoztatta is, úgyhogy én a továbbiakról inkább nem mondok semmit – mondta mosolyogva Virág, aki az összes gyermekét természetes úton, komplikációmentesen hozta világra a szombathelyi kórházban. 

– Engem a Jóisten a tenyerén hordoz – fűzte hozzá az édesanya, aki komoly rendszert működtet annak érdekében, hogy zökkenőmentesek legyenek a mindennapok. Márk állandó éjszakás, egy őrző-védő, biztonságszolgáltató cégnél dolgozik Szombathelyen. Mikor reggel hazaér, Virág elindítja a nagyobbakat iskolába, óvodába, a kicsiket addig az édesapa készíti fel a napra: felöltöznek, megreggeliznek. Miután az anyuka visszaérkezik reggeli körútjáról, az apuka aludni megy. Délután négy óra körül kel, akkor megismétlődik a reggeli körjárat. 

– Márk százszázalékos támaszom, mindenkinek ilyen családapát kívánnék. Emese, a nagylányunk is rengeteget segít, sok mindent rá lehet bízni, a legkisebb húgát, Fannit gond nélkül bepelenkázza. Kell a rendszer, enélkül nem tudnánk működni. Szinte minden hónapra jut egyegy szülinap, kivétel a december, ilyenkor a Mikulásnak, az adventi készülődésnek és a Jézuskának örülünk. Talán sokan furcsának találják, de a legtöbbször nem vágyunk társaságra, igaz, nehezen is mozdulunk ki ekkora csapattal. Remek a családunk, igazi egységet alkotunk, így nálunk a koronavírus-járvány miatti bezártság sem okozott problémát. A téli szünetet itthon töltjük, játszunk, filmezünk, együtt leszünk. Boldogan.