A Hübner-legenda

Az egyik legismertebb közülük az, amely szerint az evangélikus templom építését azzal a feltétellel támogatta, ha a tornya 48 méter magas lesz, s így emlékeztessen a 48-as forradalomra. Ki is volt hát Hübner János? Életéről, főleg a fiatalabb éveiről nem sokat tudunk. Hozzá kell tennünk, igazából két Hübner János volt, apa és fia, s mindkettőjük életútja érdekes. Történetükből csak epizódokat ismerünk, de haladjunk a helyszínek szerint. 

Az első: Temesvár. A bánáti sváb apa onnan származott. Asztalosnak tanult, s miközben „valcolt”, bizonyára sokfelé megfordult. (A valcolás a céhes időkben a legények mestertől mesterig való vándorlásának, tapasztalat- és tudásszerzésének időszaka volt.) Azt, hogy merre járt, nem tudjuk, de 1821-ben már Nagycsákányban (ma: Csákánydoroszló) élt, ahol neve mellé már odaírták, hogy „arcula” vagyis asztalos. Megélhetést valószínűleg a Batthyány család megrendelései biztosítottak számára. 

Nevét kezdetben még Hümnernek írták, amit később átjavítottak Hübnerre. Ott születtek gyermekei, közöttük az ifjabb Hübner János, akinek nevét ma Szombathelyen utca viseli. A következő évekről, évtizedekről alig maradt fenn információ, csak annyit tudunk, hogy a fiatalabbik Hübner 1848-ban nemzetőr volt. A következő ismert helyszín a Jákhoz tartozó Nyírvár. A család valamikor az 1850-es évek közepén szerzett ott birtokot. (A Hübnereknek akkor már Szombathelyen is voltak érdekeltségeik.) Tulajdonosként ott van már az evangélikus Zimmermann família is, ők Württenbergből érkeztek néhány másik családdal együtt.

A jelek arra utalnak, véglegesen ott kívántak megtelepedni, építkeztek, temetőt alakítottak ki. A német ajkú és evangélikus bérlők és birtokosok miatt Nyírvár az 1800-as évek közepén pár évre parányi szigetté vált, jelentős evangélikus és német ajkú lakossággal. Az ifjabb Hübner János feleségül vette az Anhausenben született Marie Zimmermannt. Első gyermekük még Nyírváron látta meg a napvilágot. A Württenbergből érkezettek végül mégsem maradtak ott, másfelé keresték a boldogulásukat. 

A Hübner és a Zimmermann családok a következő évtizedekben már Szombathelyen éltek. A szombathelyi Hübner téglagyárról 1851-től vannak adataink, valószínűleg még az idősebb Hübner János alapította. Ő 1884-ben, 89 éves korában a megyeszékhelyen halt meg, „elméjében megzavarodva” főbe lőtte magát. Az ifjabb Hübner sógora, Karl Zimmermann kereskedő lett, 1864-ben vasárukereskedést nyitott. Gondot fordított a német nyelv ápolására, ő adta ki a Szombathelyen megjelent Volksfreund című lapot.

Emellett ő maga is írt, könyve jelent meg – talán több is. Sajnos ezek ma már hozzáférhetetlenek. Az evangélikus gyülekezet gondnok,a majd elöljárója volt, gyakorlatilag ő szervezte meg az 1896-ban felavatott protestáns templom felépítését. (A kezdeti időkben az evangélikusok és a reformátusok még közösen használták az épületet.) A sikerhez külföldről is szerzett támogatást. A családi, rokoni kapcsolatok miatt természetesnek kell vennünk, hogy a Hübner téglagyártól előnyös feltételekkel jutott hozzá az építőanyaghoz. 

Mindketten tagjai voltak a város elöljáróságának, tanácsosi címet viseltek, az utókor mégis inkább Hübnerre emlékszik. A Petőfi utcai ház, ahol lakott, már nincs meg, az általa hátrahagyott jelekkel mégis gyakran találkozunk. Szombathely belvárosában sok épület a nála gyártott téglákból készült. Előfordul, hogy a lebontott házak anyagát újra felhasználják, s vannak olyan házak, ahol a falban most is láthatjuk „H J” bélyeget. A gyárat idős korában gyermekeinek adta át, a vezetője egyik vője, Pohl Gusztáv lett. A fejlesztések után ez már mint „Első Magyar Gőztéglagyár” működött. 

Hübner János életének következő helyszíne Kiscell (Celldömölk). Utolsó hónapjait ott töltötte Janka lányánál és annak férjénél, Géfin Lajos orvosnál.  1905. január 12-én Kiscellben halt meg, de Szombathelyen a Hübner-téglákból épült családi kriptában temették el. E sírhelyet később a temető tervezett felszámolása miatt exhumálták, s a hamvak átkerültek a szaléziek altemplomába. Az, hogy érdemeit nem felejtették el, az őt tisztelőknek köszönhető, s közéjük tartoznak a leszármazottak is. A Pohl és Géfin családokat már említettük, de az ő unokája Gáyer Gyula a neves botanikus. Rokonságban állt a Brennerekkel és még jó néhány neves famíliával, valamennyit felsorolni nehéz lenne.