Ki volt a "kobzos énekmondó"? - Tinódi Sebestyén emlékezete Sárváron

A „kobzos énekmondó” a 16. század első évtizedében született. Egyesek a Fejér, mások a Baranya vármegyei Tinód községet tartják szülőfalujának, de van olyan vélemény is, hogy Erdélyből érkezett. Dunántúli származását az valószínűsíti, hogy „lantos deák”-ként az 1530-as évek végén, Török Bálint szigetvári udvarában kezdte működését. Latin nyelven írt versei alapján feltételezhető, hogy a papi pályát elhagyva lett katona. A török ellen vívott harcokban súlyos sebesülés érte. Ennek emlékét őrzi címeres levelének rajza, amely egy kardot négy ujjal tartó bal kezet mutat. Miután Török Bálint 1541-ben török fogságba esett és Szulejmán szultán a konstantinápolyi „Héttorony”-ba záratta, Tinódi Nádasdy Tamás szolgálatába állt, és gyakran időzött Sárváron. 

A nádor kíséretében bejárta az ország nevezetes eseményeinek színhelyeit, így gyűjtötte az anyagot históriás énekeihez. „1552-ben Históriáknak magyar ritmusokba való ékes foglalásáért” kapta Ferdinánd királytól az említett, címeres nemesítő levelet. Az uralkodónak ajánlott „Cronica” című művét 1554 márciusában Hoffgreff György Kolozsvárott nyomtatta ki. Tinódi hadi históriái nagy forrásértékű, máshonnan nem ismert kortörténeti dokumentumok, amelyekből Zsámboki János, Forgách Ferenc, Istvánffy Miklós kortárs történetírók, vagy pl. Eger vár ostromával kapcsolatban Gárdonyi Géza is sokat merítettek. A költő személyes sorsának alakulását viszont sokáig homály fedte. Levéltári kutatások derítették ki, hogy Kassán telepedett le, ahol családot alapított, de halálának időpontja és helye csak alig egy évszázada vált ismertté. Szenzáció számba ment, amikor Kárffy Ödön levéltáros a „Századok” c. folyóirat 1908. évi egyik füzetében publikálta Pernezyth sárvári gazdatisztnek erről szóló, urához, Nádasdy Tamáshoz, 1552. január végén írt latin nyelvű levelét. A levélnek a lantosra vonatkozó sorai így szólnak: „Tinódi Sebestyén, akit e hónap utolsó előtti napján helyeztem el a sári atyák hamvai mellé, immár megvetve ezt a földi muzsikát, Istenéhez tért, hogy ott az angyalok közt sokkal jobbat tanuljon…. ” Sajnos a történeti publikáció Sárváron évtizedeken át visszhangtalan maradt. 

A Tinódival kapcsolatos nosztalgiát az országos sajtó szerint Kőszeg ostromának 400. éves jubileuma motiválta. „ A kőszegi Jurisich-ünnepségek nyomán Sárvárott mozgalom indult, hogy az akkori idők legnagyobb magyar krónikásának, Tinódi Lantos Sebestyénnek emléket állítsanak” – írta 1933-ban a Pesti Hírlap. Ám a lantos dalnok végső nyughelyét az elvégzett régészeti ásatások ellenére sem sikerült megtalálni, és annak hollétével kapcsolatban ellentétesek a szakmai vélemények. Ennek következtében azután több helyszínen is állítottak Tinódi emléket. A város a Rumi Rajki István szobrászművésztől rendelt mementót 1933 októberében a Hősök parkjában, a Szombathelyi Faludi Ferenc Társaság által szintén Rum Rajkival készíttetett táblát 1935-ben, a Sári templom falán avatták fel. Sajnos az 1933-ban állított Tinódi emlékoszlopot időközben elbontották, bronztábláját a várfalra helyezték. A várparkban azután 1970-ben Szabó Iván Tinódi domborművét állították fel, a Tinódi Gimnázium falára pedig 2006-ban került Németh Mihály kerámia plakettje.