2024.02.06. 19:59
Óvodai nevelőket képeznek - A hiányszakmában nagy lehetőség: együttműködnek a közös célokért - fotók
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Szombathelyi Egyházmegye Boldog Salkaházi Sára Technikuma együttműködési megállapodást kötött, melynek keretében a 2024–25-ös tanévben kezdődhet meg az óvodai nevelők új, ötéves képzése.

Forrás: Unger Tamás
Dr. Székely János szombathelyi megyés püspök történelmi visszatekintéssel kezdte mondandóját: a középkor elején az egyházi, valamint a világi hatalmak összefogásának köszönhetően jöttek létre az egyetemek szerte Európában, melyek az egyetemes tudás, valamint a keresztény életszemlélet központjaivá váltak. – Úgy gondolom, hogy ez az együttműködési szerződés mindenkinek jó. Jó a Boldog Salkaházi Sára Technikumnak, mert értékesebbé és vonzóbbá teszi a képzésüket. Jó a diákoknak, mert lehetőségük nyílik arra, hogy folytassák a tanulmányaikat akár a diploma megszerzéséig. Végül jó az egyetemnek, mert ez az új képzés több hallgatót generálhat a későbbiekben a számukra is – fogalmazott a szombathelyi megyés püspök. Lenkai Nóra, az ELTE Savaria Egyetemi Központ rektori biztosa arról szólt: folyamatos, aktív és élő kapcsolatuk van a Szombathelyi egyházmegyével, ami ezzel az együttműködéssel még szorosabbá válhat a Boldog Salkaházi Sára Technikummal is.

Forrás: Unger Tamás
– Nagy öröm a számunkra, hogy egy régen elkezdett munkánk gyümölcse érik most be, de azt is mondhatom, hogy egy régi álmunk válik valóra azzal, hogy ősszel új szakokat indíthatunk. Ezeknek köszönhetően pedig teljes lesz a palettánk: a bölcsődétől egészen a középiskolai tanárokig képzünk szakembereket itt, Szombathelyen. Az együttműködési szerződésnek hála a tanulók részére biztosított lesz az akadálymentes átmenet a középiskola és az egyetemi képzéseink között. A technikumi képzés során megszerzett tudás megkönnyíti és akár meg is rövidítheti az egyetemi képzés idejét – hangsúlyozta Lenkai Nóra. – Célunk, hogy a diákoknak és a szüleiknek tudatosítsuk, hogy az a szakmai tudás, amelyet a szakképzés során megszereznek, jó beugró az egyetemi tanulmányokhoz. Célunk az is, hogy jövőképpel szolgáljunk a fiataloknak, egyfajta életpályamodellt vázoljunk számukra – mondta Lenkai Nóra.
Együttműködést írtak alá
Fotók: Unger TamásSzabóné dr. Szitányi Judit, az ELTE Tanító- és Óvóképzői Karának dékánhelyettese szerint a két intézmény nagy fába vágta a fejszéjét, de a közös, egymást kiegészítő tevékenység egyértelműen sikerre van ítélve. Tálas Józsefné Kovács Mária, a Boldog Salkaházi Sára Technikum igazgatója örömmel állapította meg, hogy az óvodai nevelők okleveles technikusképzése tovább bővíti a képzési kínálatukat, amelyekre február 21-ig adhatják be a jelentkezésüket a tanulók. Az ünnepélyes szerződéskötési ceremónia zárásaként dr. Lenner Tibor, az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központjának igazgatója beszélt arról a felelősségről, amelyből adódóan minél jobban képzett szakembereket szeretnének adni az oktatás valamennyi „ágazata” számára, így a óvodai nevelés területére is.