A vasárnapi rántott hús szent és sérthetetlen

Nagyapánál a vasárnapi rántott hús szent és sérthetetlen volt. Egyfajta alapvetés, mint hogy reggel felkel a nap, a víz színe kék, és hogy az ő bora a legfinomabb a faluban – utóbbi szent meggyőződése volt egyébként. Igazi kis rituálé zajlott vasárnap délelőtt a konyhában: nagymamám sürgött-forgott, klopfolt, panírozott, szállt az olaj és a frissen sült hús illata az egész házban. Nagyapa pedig pontban 12 órakor helyet foglalt az asztalnál, és jóízűen elfogyasztotta az ebédet. 60 éven keresztül ment ez így, és mindketten tudták: a vasárnapi ebéd nem is lehetne másképp. Hallom nagyapa hangját, ahogy háborogna a saját magával sűrített főzelék, a gluténmentes panírmorzsa és az egyéb modern hókuszpókuszok hallatán. Vagyis bár hallanám még!