Egyfecske: mindig érvényes?

A fizika törvényeivel bár meg lehet próbálni ujjat húzni, de az már most tudható, hogy végül ki húzza a rövidebbet. Állíthatom én, hogy a gravitáció nem is létezik, ha egyszer minden kérlelhetetlenül lefelé esik. Ugyanakkor az életünkben számtalan olyan igazság létezik, amely egyáltalán nem egyetemes, s mi mégis hajlamosak vagyunk igazunkként elfogadni. De vajon tényleg az? Vannak kijelentések, amelyek úgy égtek bele a köztudatba, mintha tényszerű, megingathatatlan igazságok lennének. A boldogságért küzdeni kell. Az élet harc. Az emberek türelmetlenek. A pénz gonosz. A harag erőt ad. És sorolhatnám. Valószínűleg mindenki legalább tíz hasonló másikat tudna előrántani a tarsolyából. Ezek azok a mondatok, amelyeket gyermekkorunktól kezdve hallgatunk – és kapunk – mint jótanácsokat, mint útravalókat; hogy tényleg ne érjen minket meglepetés létünk során. Aztán, hogy, hogy nem, az általunk igaznak vélt kijelentések végszóra megjelennek tapasztalatként az életünkben, s ha már tapasztaltuk is az igazságtartalmát, úgy ragaszkodunk hozzá, mint kutya a csontjához. A kérdés az, hogy vajon újraírhatók-e ezek a mondatok új, nekünk érvényes igazságok formájában. Szerintem igen.