Egy összeírás szerint Vas megye mostani közigazgatási területén 1907-ben körülbelül 220 major állt

Azt, hogy mi a major, nem is olyan könnyű meghatározni. Amikor sorra vesszük a legfontosabb jellemzőket, számítanunk kell az észrevételekre is. Például: „Ez azért nálunk nem egészen úgy volt.” 

Minden majornak külön története van, s ami az egyikre jellemző, nem biztos, hogy a másikra is. A major a település belterületén kívüli mezőgazdasági üzemegység. Általában több kilométernyi távolságra van a falutól, várostól, de az is előfordul, hogy csak néhány percnyire. A faluban gazdák laktak, akiknek házuk, telkük, birtokuk volt. A majorban mezőgazdasági munkások éltek, s az uradalom által épített cselédházakban egy-egy családnak csupán egy szoba jutott. A falvakhoz mindig hozzátartozott valamilyenféle autonómia, önszerveződés, közös felelősségvállalás. A településnek koronként változó jogkörrel rendelkező elöljárósága volt, az élén a bíró állt. A major, bár egy adott település közigazgatási területén belül volt, mégis elsősorban az uradalomhoz kapcsolódott, s az ott élők csak lazán kötődtek a falu közösségéhez. Az ő munkájukat a majorgazda (gazdatiszt, intéző) irányította. 

Csak ritkán fordult elő, hogy egy-egy família generációkon át ugyanabban a majorban lakott. Az ott élők közül sokan arra törekedtek, hogy egyszer majd a faluban házat vásároljanak és hozzájussanak egy kis földhöz. A vasi majorok a lélekszámukat tekintve kis méretűek voltak, még a nagyobbakban is legfeljebb 15–20 család élt. Volt közöttük olyan, amelyik egy korábban önálló falu helyén jött létre. Ilyen például a Pusztacsó határához tartozó Benkeháza vagy a Hegyhátszentmártonhoz közeli – ma már nem létező – Németfalu-major. A régebbiek története az 1700- as években kezdődött, amikor a birtokosok a jobbágyokkal való vesződés helyett gazdaságosabbnak látták a majorokat. Már a XVIII. században is létezett a Ferenc-major és a Csencsi-berek-major. Mindkettő az Erdődyek tulajdona volt, az egyik Vép, a másik Szentpéterfa területén. A számuk az 1800-as évek közepétől jelentősen megszaporodott. Fél évszázaddal később a jáki határban már 12, a vépiben 7, az ostffyasszonyfaiban 6 majort írtak össze. Még a XX. század elején is alakultak, épültek újabbak, igaz, közben néhány el is tűnt. A változásokat nehéz követni, az ott élők nem voltak szem előtt, s a falutörténettel foglalkozók sem nagyon figyeltek rájuk. 

Nem vasi vonatkozású ugyan, de mégis született egy jelentős mű. Illyés Gyula Puszták népe című szociográfiája 1936-ban jelent meg. Az író a szülőhelye, a tolnai Rácegrespuszta viszonyait mutatja be. Voltak majorok, amelyeknek több neve is volt, néha így, néha úgy említették őket. Az elnevezések alkalmanként az ottani körülményekre utalnak. Lánka-puszta az 1800-as években készült térképeken még mint Koplaló-major szerepel. Bárnevolna elnevezésű major több is volt, s a térképeken, összeírásokban felbukkannak a Kínlód-major, a Tetűvár és a Bolhás nevek is. Mi lett a majorokkal a nagybirtokok felszámolása után? Egy részükből téesz vagy államigazgatási üzemegység lett. A nagyobbak esetében próbálkoztak az önálló községekké szervezéssel is, de ezek erőtlen kísérletek voltak. A Szünöse-majorban iskolát indítottak, nem sokáig működött. A Csencsi-berek-majorban külön téeszt szerveztek, de hamar feloszlott. Az ott élőkkel való foglalkozás a kultúrmunkásoknak is feladata lett. A mozielőadások szervezéséről, könyvkölcsönzésről híradások jelentek meg. A majorok népessége a hatvanas években elkezdett csökkenni. Sok helyen, amikor az utolsó lakó is elköltözött, az épületeket lebontották. Ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy a majorok teljesen eltűntek a megye térképéről. A legfontosabb változás a száz évvel ezelőttihez képest, hogy ott, ahol a lakófunkció is megmaradt, ma már nem cselédek, béresek és zsellérek élnek. Példák az átalakulásra: Az egykori Tormás-puszta, amely Csepreghez tartozó „külterületi lakott hely” volt, 1993-ban Tormásliget néven önálló községgé alakult. 

A Sorok-major valaha a szombathelyi püspök tulajdona volt, 45 után a Petőfi-téesz telephelyévé vált, egy idő után hivatalosan is felvette a Petőfi-telep nevet. A területén új utcák nyíltak, családi házak épültek. Bár megmaradt néhány a régi épületekből is, ma már nem major. Áll még a Bolhás is, az egykori cselédházakban most „szociális lakások” vannak. 

Nem biztos, hogy a majorok a múlthoz tartoznak, lehet jövőjük is. Van példa arra is, hogy a korszerű farmgazdasággá alakulnak át.