Megmérettetés

2024.04.28. 12:21

Szakközépiskolák versenye Szombathelyen- Első alkalommal adott otthont a versenynek dunántúli intézmény - fotók

Idén első alkalommal dunántúli intézmény, a szombathelyi VMSzC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum adott otthont a rangos Országos Szakképző Iskolai Közismereti Tanulmányi Verseny döntőjének szombaton. A végső fordulóban két vasi iskola diákjai képviselték vármegyénket.

Polgár Patrícia

Forrás: Cseh Gábor

Csaknem két évtizedes múltra tekint vissza a debreceni székhelyű Suliszerviz Pedagógiai Intézet tanulmányi versenye, amelyen a szervezők egyedülálló módon nem a szakközépiskolások szakmai, sokkal inkább közismereti tudására kíváncsiak. A három fordulós versenyen a diákok humán és reál területen, valamint komplex természettudományi csapatversenyen mérhették össze tudásukat, ki-ki érdeklődési körének és erősségeinek megfelelően.

Az országos döntő idén először volt a Dunántúlon, a megtisztelő első rendezés jogát a VMSzC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Kollégium nyerte el. A döntő napján a diákok szinte egész nap versengtek a legjobb helyezésekért, mígnem a délutáni eredményhirdetésen fény derül rá, ki hányadik helyen végzett. A díjkiosztó előtt a versenybizottságok értékelték a tantárgycsoportonként tizenhét-tizenhét induló teljesítményét, végül pedig a helyezések szerint hátulról haladva kiosztották az okleveleket, díjakat. A versenyre főként az ország távolabbi szegleteiből és Győrből érkeztek indulók, vármegyénket két iskola diákjai képviselték. Közülük a VMSZC Puskás Tivadar Szakképző Iskola és Kollégium diákja, Wagner Kevin került fel a dobogóra, aki a reál tantárgycsoport második helyén végzett. Oklevelet vehetett át a celldömölki VMSzC Eötvös Loránd Szakképző Iskola Boldog Bence, Hérincs Flórián, Horváth Patrícia alkotta csapata.

Végül különdíjakat is kiosztottak: a Vas Vármegyei Közgyűlés, a megye legjobb eredményt elért csapatának járó különdíját a celldömölki Eötvös-iskola diákjai vehették át. A rendezvénynek helyt adó VMSzC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum különdíjat ajánlott fel annak az intézménynek, ahonnan a legtöbb versenyző érkezett, ez a Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium volt, amelynek összesen nyolc versenyzője képviselte az intézményt Szombathelyen. A Vas Vármegyei Szakképzési Centrum különdíját a humán kategóriában legjobb teljesítményt nyújtó hölgy versenyzőknek ajánlotta fel, a díjat Vajda Alexandra, a TROK Székács Elemér Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai, valamint Engelmayer König Éva, a polgári József Attila Szakképző Iskola tanulója. Szombathely MJV díját a város egyéni versenyzője, Wagner Kevin kapta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában