A gyerekidő csodaszer – Mittli Éva klinikai szakpszichológus tartott előadást Szombathelyen

Nincs rossz gyerek. A gyerekek alapvetően jónak születnek. Ha mégis csinálnak „butaságokat”, az arra utal, hogy nincsenek jól – ezzel kezdte a szakember, majd az érzelmi kapcsolódás fogalmát járta körül: ilyenkor figyelünk a gyermekre, úgy érezheti, hogy biztonságban van, mindez a kötődést szolgálja. Ha elveszíti ennek az érzését, akkor hiány lép fel, fájdalom-, haragérzetük lehet, kikapcsol az agyuk racionálisan működő része. Ilyenkor segítségre van szükségük, a jelenlétünkre, közelségünkre, arra hogy leállítsuk a helytelen viselkedésüket.

– Minél kisebb egy gyermek, annál kevésbé tudjuk szavakkal, sokkal inkább cselekedetekkel leállítani, ha „tombol”. Gyakorlati példát is hozott: a „Ne csináld!” parancs a legkevésbé célravezető. Ha azt mondjuk: „Hagyd abba a rugdosást!”, az már jobb megközelítés. Még hatásosabb a „Hagyd abba a rugdosást, gyere ide!” Itt már ott van az utasítás is, hogy mit csináljon helyette. Még ha nagyon nehéz is jól reagálni egy dühöngő, csapkodó gyerekre, a legjobb, ha odamegyünk hozzá, felvesszük vele a szemkontaktust/szemmagasságba kerülünk vele, magunkhoz vonjuk és szavakkal is a tudtára adjuk: „értjük, hogy dühös vagy/ arra van szükséged, hogy csak kettesben legyünk stb – mondta.

A „hiszti” jelenséget mint a gyermek érzelmi viharát írta le, amivel kiadja a feszültségét, és amivel a tudtunkra adja, hogy segítségre van szüksége, mert éppen nem tudja szabályozni az érzelmeit. Ilyen szempontból a sírás is feszültségoldó hatású – a felnőttekből is jól kisöpri a felgyülemlett feszültséget, megkönnyebbülünk utána, ahogy a nevetés és a mozgás is felszabadító erejű, mondta.

Azokról az eszközökről is beszélt, amelyek segítenek megtalálni az utat a gyermekünkhöz. A szeretet kommunikációját segítő szeretetnyelveket hozta szóba. Elsőként a szívességeket: például, hogy megfőzzük a kedvenc ételét, ha eltűnt a játéka, és mi megkeressük. Másodikként az ajándékokat, ami nem azt jelenti, hogy elhalmozzuk őket, de alkalmanként egy-egy aprósággal kedveskedünk, például elrejtünk egy szív alakú kavicsot a táskájában vagy amikor érte megyünk a óvodába, viszünk neki egy marék cseresznyét. A harmadik szeretetnyelv: az elismerő szavak. Itt megemlítette: lehet, hogy a kicsi gyerekek a cselekedetekből jobban érzik, hogy „szeretve vannak”, ugyanakkor nagyon fontos, hogy amikor csak lehet, megdicsérjük őket, kifejezzük a büszkeségünket és hogy milyen csodálatosak a számunkra. Példát is mondott: „Milyen szépen, aprólékosan színezted ki a rajzot! Milyen sok mindent megjelenítettél a rajzodon!” Tudjuk őket segíteni a szavakkal úgy is, ha reflektálunk a belső állapotaikra, érzéseikre.

A következő szeretetnyelv a testi érintés: egy kisbabát jóval többet ölelgetünk, puszilgatunk, egy kiskamasz ezt már kevésbé hagyja, de a testi közelség megléte neki is fontos – ez is eszköz a kapcsolódáshoz. A minőségi idő is szeretetnyelv: a közös játékon kívül is sok minden tartozik ide. Ha halmazokban tekintjük, a legnagyobb egész az együtt töltött idő: anya a konyhában főz, a gyermek pedig a konyhaasztalnál foglalatoskodik valamivel – ez viszont még nem a minőségi idő kategória, mert más a figyelmünk célpontja. Ha odaülünk mellé, és együtt színezünk, de közben figyeljük a sütőt, a telefonunkat, az még mindig nem az igazi minőségi idő. Ha elmegy a család kirándulni, cukrászdába – együtt vagyunk és ugyanazt csináljuk – már ez is ideális, de a gyerekeket a legjobban a „gyerekidő” tölti fel. Ez speciálisan minőségi időnek számít, külön szabályokkal: egy gyermek van csak jelen, előre meghatározott ideig tart, van eleje és vége – öt perctől akár hatvan percig. A helyszínt a szülő határozza meg, de a gyermek döntheti el, hogyan teljen az idő. Anya, apa koncentráltan csak rájuk figyel, biztosítja a biztonságos kereteket, de a kontrollt átadja nekik – mindez fantasztikusan tölti őket, közelebb kerülhetünk ezzel hozzájuk, mondta Mittli Éva. Ideálisan hetente egy gyermekkel legalább egy órát érdemes (lenne) így töltenünk, de akár napi húsz-harminc percet is beiktathatunk.

Amikor játszunk a gyermekkel, a kapcsolódási igényét elégítjük ki, kifejezzük a szeretetünket, feltöltjük a szeretettankjukat. A játék nevetéssel jár (és ezt nem csiklandozással érjük el..), még speciális eszköz sem kell hozzá, ilyen lehet a kukucskálás, a bújócskázás. Nincs verseny, nincsenek fix szabályok, nincs helye az agressziónak, a kötekedésnek, a csúfolódásnak. Nem javítunk, nem értelmezzük a gyermek játékát. Ha a kapcsolódási igényét kielégítjük, nyugodtabb, együttműködőbb lesz a gyermek, ellazul, tanulni és fejlődni is tud.