Előadás

2024.05.14. 12:30

"Sorsunk útvesztői" - Telefonos nap és konferencia Szombathelyen

Gombos Kálmán

Forrás: Cseh Gábor

A Telehumanitas Szombathelyi Mentálhygiénés Egyesület szervezésében, de a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ) égisze alatt május 10-én került sor a "Sorsunk útvesztői" című telefonos napra és konferenciára a szombathelyi városházán. Az eseményen a dunántúli régió önkéntesei és a helyi Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ segítői vettek részt, de érkeztek vendégek a Felvidékről is.

Elsőként Szabó Kata, a Szombathelyi Lelki Elsősegély Telefonszolgálat vezetője köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy a virtuális kommunikáció világát éljük, ahol – különösen a COVID-járvány óta – felértékelődött a segítők szerepe és felelőssége is. A mai előadások az ő képzésüket szolgálják. Nemény András szombathelyi polgármester is üdvözölte a résztvevőket. Rámutatott: az önismeret erő, ami felvértez – házigazdaként pedig javasolta a belváros megtekintését. A harmadik felszólaló, Dudás Erika munka- és szervezetpszichológiai szakpszichológus, LESZ-elnök Nógrádból érkezett. Köszönetet mondott a jelen lévőknek és a szervező házigazdáknak is, és hangsúlyozta a személyes találkozó jelentőségét, fontosságát. A továbbképzés, tapasztalat-átadás nagyon fontos számukra: ebben nagy segítség ez a konferencia.

A LESZ az egész Kárpát-medencében jelen van, így például Erdélyben, a Felvidéken és Kárpátalján is, összesen 29 központtal. Magyarországon három régióban dolgoznak az önkéntesek, összesen 501 fővel. A Dunántúlon 9 tagszolgálat működik; ezek egyike a szombathelyi. A segítők a 116-123 telefonszámon érhetők el non-stop (24 órában) bármilyen hálózatról, ingyenesen. Két e-mail-cím is rendelkezésre áll azok számára, akik inkább írásban szeretnének kérni (és kapni) segítséget. Évente kb. 200 000 hívást fogadnak: egyre kevesebb a zaklató, és egyre több az érdemi beszélgetés. Nőtt a fiatalok száma, a nemek aránya pedig az évek során kiegyenlítődött. Az anonimitás (névtelenség) alapvető: ez gyakran olyan feszültségeket, konfliktusokat is a felszínre hoz, amiket személyes terápia során nem mondanának el.

A családok tradicionális berögződései nem mindig hasznosak, sőt: néha akadályoznak bennünket abban, hogy életünket boldogan és tudatosan élhessük. A kellő önismeret abban is segít, hogy ezeket a csapdákat, gátakat elkerülhessük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában