Puskás Tivadar polgármester ma is segít az elesett embernek

A szervezett magyar embermentést 1887. május 10-től számítják, ezen a napon vonult ki beteghez az első mentőegység Budapesten a Lipót Bazár melletti mentőállomásról, akkor alakult meg a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület. Alapítója dr. Kresz Géza volt. A rendszerváltoztatás után döntöttek, 1991-ben döntöttek úgy az Országos Mentőszolgálat vezetői, hogy május 10-ét a Mentők Napjává teszik. Ekkor adják át az elismeréseket, és nyílt napot is tartanak, hogy a lakosság jobban megismerhesse a mentők munkáját. A Dr. Kresz Géza Emlékérmet 1999 óta adományozzák azoknak, akik négy évtizedet töltöttek a mentők kötelékében.

Első és egyetlen munkahelye volt

Az idős dolgozók elismerését a múlt század első harmadában indították, a második világháborúig működött. Az újraindítása történt 1999-ben a Magyar Oxyológiai Társaság kezdeményezésére, amelynek akkor – 1998-tól 2006-ig – a főtitkára voltam – meséli érdeklődésünkre dr. Puskás Tivadar, aki hatodéves orvostan hallgatóként már mentőtisztként tevékenykedett 1976 nyarán. A diploma megszerzése után, 1977 októberétől jelentkezett a mentőorvosnak, ez volt az első és egyetlen munkahelye, mígnem 2010-ben, majd 2014-ben újra polgármesterré választották. Ezt megelőzően még az országgyűlési képviselői munkát is úgy vállalta 2006-tól 2010-ig, hogy ragaszkodott mentőorvosi állásához, a Nyugat-Dunántúli Mentőszervezet vezetője volt. Az utolsó kiírás szerinti kivonuló szolgálatot 2010 karácsonyának másnapján látta el, annak az évnek a végéig, amikor polgármester lett. Önkéntes munkavégzés keretében továbbra is a mentőszolgálat állományában maradt. Így 2017 októberében betöltötte a 40 éves szolgálati időt. A szakma 2018. május 10-én a Mentők Napján az országos központi ünnepségén ezt elismerte.

A mentőknél dolgozni egy életforma. Az ember azt csinálhatja, amit szeret, és azért kapja a fizetését, hogy segítsen a bajbajutottaknak – mondja dr. Puskás Tivadar a hivatásról szólva. – A bajtársaimnak azt szoktam mondani, hogy a „mentészet” kétlépcsős jótevés: elsősorban valaki másnak segítünk, másodsorban önbecsülésünket építjük, hiszen a segítéstől, ha csak pár pillanatra is, megérezhetünk egy bizonyos erkölcsi többletet magunkban. Polgármesterként sem teszek mást, mint segíteni igyekszem Szombathely lakóinak, most a várost szolgálom a legjobb tudásom szerint. Ez a munka is szolgálat.

Motiváció a segítségnyújtásra

A „Szombathely a segítés városa” program ennek a szemléletnek a kiterjesztése. Ma már 32 ezer ember, a város lakosságának több mint egyharmada részt vett az újraélesztés gyakorlatának elsajátításában. Az volt a cél, hogy minél több embernek legyen motivációja a segítségnyújtásra. Dr. Puskás Tivadar mentőorvosként nagyságrendileg tízezer esetnél nyújtott segítséget, sok-sok sikeres újraélesztést hajtott végre. Köztük megmentette – feleségével együtt – egy társasházi lakótársa életét, amire az orvos kollégája úgy reagált, hogy ha legközelebb új lakásba költözik, csak oda megy, ahol mentőorvos is lakik. Humoros eset történt a vasúti felüljáró alatt, ahol elgázoltak egy biciklist, és amikor Puskás Tivadar megpróbált kiszállni a mentőkocsiból, elakadt a lába a lelógó biztonsági övben, odaesett a földön fekvő, erősen ittas kerékpáros mellé. Nagy zuhé volt, nagyon vizesek lettek, a sérült így szólt a mentőorvoshoz: „Lehet, hogy én sokat ittam, de ennyire nem áztam el, mint maga.” Megmentett egy 51 éves motorost a Pannónia Ringen, aki rögtön a rajt után leesett a motorról. Nem is tudni, hogy találta meg a beteg a címét, de néhány héttel az eset után kapott tőle és a feleségétől egy köszönő levelet. Az emlékezetes esetek között eleveníti fel dr. Puskás Tivadar azt a két megtisztelő alkalmat, amikor ő lehetett II. János Pál pápa mentőorvosa: egyszer a szombathelyi látogatásakor a reptéren 1991-ben, másodszor a győri szabadtéri miséjén 1996-ban. Szerencsére nem volt szükség rá, de társaival teljes készültségben várakozott a rendezvényeken.

Még új volt számomra a polgármesterség, 2010 novemberében, amikor a Szent Márton napi ünnepségen az volt a feladatom, hogy dr. Veres András püspök úr után szóljak. Épp csak elkezdtem a mondandómat arról, hogy a Szent Márton hagyomány nyomában legyen Szombathely a segítés városa, amikor egy cserkész fiú elájult. Senki nem mozdult. Abbahagytam a beszédet, odamentem, rendbetettem, rábíztam a közelében állókra, majd visszamentem, és folytatattam a beszédet. Hasonló eset máskor is előfordult. Gyakran részt veszek iskolai ünnepségeken, évnyitókon, évzárókon, nem egyszer megtörténik, hogy egy-egy gyerek kidől a sorból. Azonnal odamegyek hozzá, ellátom, majd visszatérek a pulpitushoz, és ott folytatom a beszédet, ahol abbahagytam. A mentés, a segítés az életem.