2018.01.10. 09:00
Rumcájszról mesél az erdő
Lehet, hogy csehül állni nem is olyan rossz: a Mesebolt Bábszínház a Rumcájsz bemutatójára készül.
Kőmíves Csongor és a bábok Fotók: Nagy Jácint
A jicíni Rejtekadó erdőbe száműzik Rumcájszt, mert állítólag megsértette a gróf úr lábát. A becsületes cipészmester szempillantás alatt számkivetetté válik: úgy dönt, hogy zsivány lesz. Persze becsületes, jószívű zsivány.
A cseh Václav Ctvrtek Rumcájsz-meséin – a ma már klasszikusnak számító cseh rajzfilmsorozatnak köszönhetően – nálunk is generációk nőttek föl. Ki ne emlékezne Rumcájsz csálé kalapjára, pisztolyára – és főleg Mankára, akit Rumcájsz feleségül vesz? (És boldogan élnek.)
A múlt század hatvanas éveiben íródott mesékből könyvek is születtek. A Mesebolt Bábszínház Szász Ilona dramaturg közreműködésével a Rumcájsz- és Manka-mesék motívumaira alapozva hozta létre a saját változatát: a meseboltos alkotók arra törekedtek, hogy „kerek, egész tündérmesét” állítsanak színpadra. A bábjátékban abban az időrésben találkozunk Rumcájsszal, amikor a cipészmester a békés, komfortos polgári létből váratlanul a számkivetettségbe csöppen a grófi dölyf, rövidlátás és igazságtalanság révén.
A Rejtekadó erdő azonnal befogadja a botcsinálta zsiványt, aki Szombathelyen is megtalálja a neki való társat: ki más, mint a talpraesett Manka személyében. Az előadás rendezője Kovács Géza, tervezője Trifusz Péter, zeneszerzője Takács Dániel. Játsszák: Császár Erika, Fritz Attila, Kőmíves Csongor, Varga Bori.
Szerep természetesen sokkal több adódik, mint szereplő. Rumcájsz és Manka mellett szükség van Szaniszló grófra, Enci grófnéra, Fricire, a komornyikra, a Mátyás nevű szajkóra, a forrástündérre (akinek Csermely a neve). Nincs tündérmese banya nélkül, itt Csoroszlya uralja a Zegernye-hegyet. Van még a főördög, az ördögfutár – és föltűnik a megfelelő pillanatban két zsandár is.
A narrátorok pedig minden bizonnyal azonnal meggyőznek minket arról, hogy ez a mese olyan igaz, mint ahogyan ők előttünk állnak: a Rumcájsz-premier január 14-én, vasárnap 10 órakor kezdődik a Mesebolt Bábszínházban (az Ady téri MMIK épületében). Mert mese akkor is tud igaz lenni, ha ma már egyáltalán nem rézpénz a hold. Bár ha jól megnézzük, talán mégis az. Vagy: „Az ég kárpitján sárga folt!”
Mesebolt - Rumcájsz