Meghökkent és zajzenével bájol Tóth Kinga

Fura zacskók és fura berendezések között Tóth Kinga magasodik: azt mutatja be, mi a zajzene. Az inspirációt gyárak dolgozónőinek megfáradt sóhajai és gépek zakatolása adta. Most saját hangját használja dobként, dallamként, és a mikrofonhoz papírzacskókat dörzsöl – ezek adják a zajt.

Köteteiből olvas fel mellé. Elsőként Zsúr, majd All machine címmel jelentek meg írásai. Legutóbbi kötete a Holdvilágképűek pedig Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójára játszik rá. Viszont Kinga a betegségek nyelvét keresi, miközben talán meg is alkotja azt. Az érthetetlen latin fogalmak mögé bújt igazságot. A kóros elváltozásokkal együtt élő embereket szuperképességekkel ruházza fel.

Sokszor nehezen helyezi el műveit a kritika és a közönség is. Versei nem állnak meg csupán a papírra feszítve: grafikákban, dalokban köszönnek vissza. Gondoljunk csak a folyóírásra: ugyanezt a hullámvonalat látjuk Kinga grafikáiban is, és úgy tartja,

amikor énekel, a dallam hullámvonala is pont ugyanilyen.

Elképzelni sem lehet, milyen lenne mindez, ha egyik alkotóelemét kivonnánk – ez már csak így működik: mixelve, mondja Kinga. És mi azon kapjuk magunkat, hogy ámulva nézzük véres szövetek pulzálását egy fehér vászonra

vetítve, miközben az süvít a hangfalakból, hogy: hideg, hideg, hideg. És már ráz is.