A piros játéktól az igazi hangszerig – Paukovics Gergely Pogi volt a Bájoló vendége

 Ez a srác teremt, gitárral a kézben

Az egy főre jutó gitárok száma meghaladja a normál mennyiséget – ebben biztosak vagyunk, amikor a képzeletbeli pódiumon ülő Paukovics Gergelyre, vagy ahogy ismerik, Pogira nézünk, akit egyből három hangszer ölel körbe.

Valami igazán egyedi történik épp: egy talpig feketébe öltözött huszonéves srác klasszikust játszik akusztikus gitáron. Ez most új. Hiszen őt láttuk éveken át hosszú hajjal, lógó pulcsikban, a slam-színpadon a reflektorfényből kieső sarokban, és éveken át hallottuk, hogy az óvó sötétben ez a srác teremt. Gitárral a kezében.

Most itt ül, fehér vászonfüggöny előtt, fény vetül rá, és mindez igazi: a tehetség, a hihetetlen virtuozitás. Miközben olyan fogásokat produkál a gitár nyakán, amelyekről eddig azt gondoltuk, nem is léteznek – ő nevet. Számára ez játék, de komolyan veszi. Hisszük, hogy a belülről fakadó tehetség bárhol, bármikor megnyilatkozik, de nem gondolunk bele, mennyi alázattal és gyakorlással jár.

Mindig érdekesek a kezdetek: az első hangszer, az első játék. Pogi édesapja még őrizget egy apró polaroidképet, amelyen kisfia pici piros játékgitárral pózol.

Játékból igazi

Most mindenki örül, hogy Pogi igazi hangszerre váltotta a játékot. Azóta zenekara van: az Eticatt. Kiss Gábor énekes ide is elkísérte – néhány dalt is eljátszanak. Tavaly második helyezést értek el az Öröm a Zene Tehetségkutatón, Pogi pedig megnyerte az Újfalusi Gábor Kiemelkedő Zenei Tehetségért díjat, amiről később csak úgy mesélt: „végre valaki észrevette, milyen jól szól a gitárom.” Megtudjuk, Pogi vénájába a költészet is belekúszott. Hat éve a Savaria Slam Poetry alapító és oszlopos tagja. Akárcsak zenéjében, itt sincs konkrét stílus: „egyszerűen írom, ami jön” – mondja. Akár egy dühítően hosszú piros jelzés váltja ki – a Széll Kálmán és a Vörösmarty utca kereszteződésénél az a bizonyos 76 másodperces -, akár valaki elvesztése, az öröm ritkán. lk