Spiró György Kőbéka című új regénye volt a múlt heti Kötelező olvasmány

Sírás-nevetés

Az igazán nagy regényeken egyszerre lehet sírni és nevetni – tartja egy soha fel nem jegyzett mondás. Így van ez Shakespeare-nél, Csehovnál, de Spiró György is azt szereti, ha közönsége sírva vigad az alkotásain. Bár soraiból sokszor szólnak ki pesszimista gondolatok, ő mégsem tartja magát szomorkodó típusnak.

Hazugság

Műfaji ütköztetéssel találkozunk a Kőbékában is. Mesét és realitást hozott egy síkra benne az író, és így lett igazán élő. Nyelvezete olyannyira mai, hogy akár a szomszéd is elmesélhetné. De a mesei szálak műalkotássá teszik. Komoly kritikákat fogalmaz meg mind társadalmi, mind politikai szempontból. De itt jön el az a pont, amikor tisztáznunk kell, ki mondja mindezt. Hiszen Spiró György, mint író karaktereket teremt. Amit a könyv lapjain olvasunk, azok nem az ő gondolatai, hanem az általa létrehozott teremtményeké. Némileg a valóság ferdítése, hazugság az első hatványon.

Magyar világ

Egy magyar regényből nem lehet kihagyni a magyar világot – mondja az író. És szerencsére sok minden történik, vagy éppen nem történik, ami írásra késztet valakit. Az embereknek mindig a saját problémájuk a legnagyobb, holott akad annál is nagyobb, csak meg kell tanulnunk messzebbre is tekinteni. Amikor könyvet veszünk a kezünkbe, ezt tesszük: belehelyezkedünk valaki más sorsába, és a világot az ő szemével nézzük. Egy kicsit ezért is íródott ez a meséskönyv – 18 év felettieknek, – hogy ne érezzük folyton azt, hogy nekünk a legrosszabb.

Utánajárás

Mi az, aminek leginkább utánajártál a könyv írása során? – kérdezi Lévai Balázs az írót. – Nos, a magyar pszichoanalízis – érkezik a válasz. Viszont ebből az olvasó semmit nem észlel, ugyanis végül nem kerültek bele a műbe a tervezett pszichoanalitikusok. A kiadó sürgetése is közrejátszott a döntésben, valamint, hogy korábban is túl sok mindent próbált egy történetbe sűríteni Spiró.

Most talán ez a döntés jobbá tette ezt a regényt. De ő még nem olvasta, meséli, hiszen annyira friss, hogy még kívülről tudja az egészet és így nem lehet igazán kritikai szemmel vizsgálni. Jordán Tamás felolvas. Őt az íróval valami más is összeköti: mindketten látták az Aranycsapatot. Gyorsan be is bizonyítják: fel tudják sorolni a tagjait. De a színház, az irodalom valami sokkal erősebb szál közöttük. Spiró György számára az írás lényének privát megnyilvánulása. Jordán Tamás számára a színház közösségi élmény. Végül is, ha róluk van szó, egyik sem létezhet a másik nélkül.