Savaria Irodalmi Műhely

2018.05.13. 10:00

Műhely Mozi három ebbingi óriásplakáttal Szombathelyen

A Savaria Irodalmi Műhely szervezésében most már nemcsak tollal és papírral, de pattogatott kukoricával és különleges filmművészeti alkotásokkal is lehet találkozni.

Lutor Katalin

A Műhely Mozi programjáért többek között Vincze Márton felel Fotó: Szendi Péter / VN

Az Agora mozi kamaratermében ezentúl minden hónapban különleges filmeket, nem feltétlenül nagyvászonra szánt alkotásokat vetítenek. Ám elsőként a fiatal csapat mégiscsak egy Oscar-díjassal indított: újranézték a Három óriásplakát Ebbing határában című filmet. A Műhely Mozi estjei persze nem csak az alkotások megtekintéséről szólnak: hiszen mennyivel könnyebb úgy hazamenni, ha az ember már kibeszélte magából a képkockák adta érzelmi terheket. Így minden mozizás után egy nyitott beszélgetés is lesz.

Első alkalommal a film képi világa, a jellemfejlődés, a filmzene és egyes karakterek jellemzése is terítékre került.

A Műhely Mozi programjáért többek között Vincze Márton felel
Fotó: Szendi Péter / VN

A műhely állandó résztvevői eddig elsősorban az irodalmi, lírai oldalukat bontakoztatták ki, de a mozit követő beszélgetés gördülékenysége arra enged következtetni, hogy a filmek terén is nagy magabiztossággal mozognak.

Emellett egy lista is készült, ki mit szeretne megnézni. Előkerült Tarkovszkij és Tarr Béla neve, de David Lynch és Lars von Trier művészete is érdekli a vizuális alkotásokra is érzékeny csapatot.

A végső döntés mégis egy nemrég megjelent, filmkritikusokat és nézőket is megbotránkoztató filmre esett, ez pedig: Az egy szent szarvas meggyilkolása. A thrillert május 17-én 20.30-tól lehet megtekinteni a Savaria moziban.

Az irodalomkedvelők pedig május 14-én 19 órától az Emlékműnél az évadzáró műhelyre is ellátogathatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában