a nagy szombathelyi piknik

2018.06.05. 15:21

Kétnapos fesztivál vár minket az Aréna Savaria udvarán júniusban

Júniusban különleges élmény vár azokra, akik Szombathelyre látogatnak. Kétnapos piknik sörrel, borral, jó hangulattal és nagy zenekarokkal felturbózva.

vaol.hu

 

A nagy szombathelyi pikniket első ízben rendezik meg június 16-án és 17-én. Mindkét nap délután négy órától vár minket a retro életérzés. Ki mással kezdődhetne a mulatság, mint Zoltán Erikával, hiszen ha valaki azt hallja: retro, buli, tánc, mindenképpen ő jut először eszébe róla.

Vajon ki az a házaspár, aki nem maradhat le egy ilyen családias, múltidéző hangulatú fesztiválról? A póker és a táncdal koronázatlan királya és királynője, Korda György és Balázs Klári. A kérdés már csak az, vajon a Lady Annt is hallhatjuk majd?

Még mindig az első napot járunk, de a két nagyszerű fellépő után is átértékelhetjük magunkban a világot, hiszen 220 feletti sebességgel pörög majd a koncert alatt. Nem kell aggódnunk azon, hogy túl hamar elszaladnak majd, hiszen 150 percen át játszanak. Talp nem marad majd ritmus nélkül.

Az este zárásához a szomszédos megyéből érkezik hozzánk a 2015-ben alapított Rio zenekar. Klau és Tibi lendületes mai slágerekkel örvendeztetik meg a közönséget bulijaik alkalmával.

Bár a második napon Matyi és a Hegedűs repít bennünket a mulatós világába, az este további részében inkább a magyar rockké a főszerep. A Bikini nagykoncerten biztosan elhangzanak majd olyan klasszikusok, mint a Mielőtt elmegyek vagy a Fagyi- melyeket Nagy Feró írt azután, hogy kilépett a zenekarból.

A záró tűzijáték előtti utolsó koncert különös jelentőséggel bír, hiszen a helyi Lord zenekar készül fergeteges bulival. Hiába múlott el tavaly 45 éves a banda, még ma is ott vannak a magyar zenei életben.

A belépő meglepően olcsók, 6 éves kor alatt pedig ingyenes a piknik. Különleges kezdeményezés, hangulatos összebújásokra, jó bulira számítunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában