Két András, két Jancsi az 50 éve forgatott Szerelmesfilmből

Bálint András a pályáján épp elinduló Szabó István kedvenc színésze: személyes hangvételű trilógiaként is nézhető-olvasható első három filmjében – Álmodozások kora, Apa, Szerelmesfilm – főszereplő.

Az 50 éve, 1969-ben forgatott Szerelmesfilmet 1970-ben mutatták be, időközben pedig digitálisan fölújította a Nemzeti Filmalap filmarchívuma – ez is éppen elég lenne apropónak ahhoz, hogy megnézzük újra. (Bár időről időre műsorára tűzi a köztévé, és akkor úgyis odaragaszt minket a képernyő elé. De a Savaria mozi nagytermében mégiscsak más – ott igazi a film­élmény.) Bálint András a beszélgetés után megy vissza a Weöres Sándor Színházba, ahol először rendez: most látják először színpadon a díszletet; pénteken lesz a bemutató. Különös egybecsengés, hogy filmadaptáció színpadi változatából készül előadás az Akacs Mihály utcában. Bálint András a szombathelyi Diploma előtt-olvasópróbán ráadásul azzal indított: számára nem is a Dustin Hoffmannak hírnevet hozó film az előadás előképe, sokkal inkább az Álmodozások kora – hiszen itt is, ott is a felnőtté válás kínjairól van szó.

De minderre még várnunk kell – előbb pereg a Szerelmesfilm. Többszörös időutazás, friss és érthető – átélhető konfliktusokkal, mindez az emlékezet asszociációs hálójában. Érvényesül és működik a Szabó Istvánnál mindig elsőrendűen, kiemelten fontos „komponens”: az eleven emberi arc. Az alaphelyzet szerint Jancsi tíz év után meglátogatja az ’56-ban disszidált Katát Párizsban – a ’60-as években járunk –, és a hosszú vonatúton visszaidézi közös gyerekkoruk emlékeit. Ez pedig azt is jelenti, hogy a gyerek Jancsinak – és a gyerek Katának –, vagyis Szamosfalvi Andrásnak és Kelemen Editnek fontos szerepe van Bálint András és Halász Jutka mellett.

De ha időutazás. Mayer Rudolf a vetítés előtt teszteli a közönséget: emelje föl a kezét, aki anno (Rudi megtalálta a régi Vas Népében a moziműsort) a Malom utcai moziban látta az akkor frissen bemutatott Szerelmesfilmet. Tucatnyinál több kéz emelkedik a magasba. A film hat. A gesztusok, a tekintetek. Erős nagyon a két gyerekszereplő! Csodálatosak a lerobbant bérházak (Szabó István kedves Liliom utcájában, Tűzoltó utcájában). Azért, ha egy jelenetet kell választani a sok emlékezetes pillanat közül, az Bálint András-Jancsi nagy futása a párizsi pályaudvaron: kifut, körülnéz – és megvan Párizs, az egész.

Szamosfalvi András rokonszenves lakonikussággal emlékszik a forgatásra: 4. osztályos volt, amikor kiválasztották, neki nagy játék volt ez az egész. Tetszett, hogy reggelente jön érte a Volvo kombi Amazon, arra emlékszik, hogy Gazdag Gyulával sokat palacsintáztak. Jancsit persze nem játszotta el: egyszerűen csak létezett. A híres szánkójelenetben például azon nevetnek a gyerekek olyan fölszabadultan, hogy a szánkójuk elé a forgatáson kötöttek még egyet, azon dolgozott az operatőr, miközben a két összekötözött szánkót ketten húzták – persze, emberi erővel. Az illúzió tökéletes: szabadság, szerelem.

Bálint András a franciaországi forgatási napokat idézi, amikor nem volt sminkes, öltöztető, csak a nyolctagú stáb – meg a tenger. Meg Halász Jutkát, akit egyszer a budapesti belvárosban így szólított meg valaki: „Szia, Jutka néni, én vagyok a te gyerekkori másod.” Kelemen Edit volt az.

A gyerek Kata és a felnőtt Kata, a gyerek Jancsi és a felnőtt Jancsi a forgatáson természetesen nem nagyon találkoztak. A két Jancsinak (hasonlítanak!) most megadatott. Játszott velünk az idő.