több mint ezer diák dallama fonódik össze

2019.11.17. 07:00

A Bartók Béla Zeneiskola nem csak épület: élmény, emlék

Generációkat nevelt a művészet szeretetére, és sok kiváló muzsikust adott a városnak, az országnak az idén száztíz éves Bartók Béla Zeneiskola. A jubileumot emlékkiállítással és koncerttel ünnepelték csütörtökön.

Merklin Tímea

A jubileumra emlékkiállítást is nyitottak

Fotó: Cseh Gábor

A Szombathelyen és Vas megyében élőknek ez a zeneiskola nemcsak egy épületet jelent, hanem emlékeket, élményeket, sikereket és zeneszerető közönséget. Az intézmény a pedagógiai munkájával vívta ki a megyében élők tiszteletét, közösségformáló képessége pedig meghatározta és meghatározza a felnövekvő diákok kulturális nyitottságát, zenei igényességét – fogalmazott Czenek László intézményvezető az emlékkiállítás megnyitóján, ahol Horváth Soma alpolgármester mondott köszöntőt.

A tárlaton olyan fotókat láthatunk, amelyek vázlatosan bemutatják a zeneiskola történetét, vándorlását épületről épületre. Az 1909-ben létrehozott intézmény 1931-ig a mai a Kultúrpalotában, a mai Savaria Múzeumban volt, majd az egykori polgári leányiskola adott neki helyet. 1950-től az Eölbey-­házba költözött, 1968-ban pedig elkészült a jelenlegi épület a zsinagóga mellett. A kiállítás tablóin láthatók életképek a mindennapokból, kirándulások, táborok emlékképei, a kiváló tanítványok között Veres Mihaela és Foki Dániel, akikre az egész ország is büszke, egyikük a „Fölszállott a pávában”, másikuk a „Virtuózokban” tett szert ismertségre és hírnévre.

A jubileumra emlékkiállítást is nyitottak
Fotó: Cseh Gábor

Fodor István, a Szombathelyi Tankerületi Központ igazgatója beszédében két személyes élményét osztotta meg a közönséggel. 1973-ban lépett be először a zeneiskolába, először gitáron, aztán trombitán tanult játszani, és az ifjúsági fúvószenekar tagja lett. Aztán bekerült a jó hírű szombathelyi Jeunesses kamarakórusba. Rengeteg élményben volt része a Capella Savariával a lemezfelvételektől a külföldi utakat jelentő nemzetközi kórusfesztiválokig, és elvarázsolta a zene. Ha 110 évvel ezelőtt is fontos volt az embereknek egy kisvárosban – 26 ezren laktak akkor Szombathelyen –, hogy legyen zeneiskola, akkor ma nekünk is fontos lehet, hiszen a „jobb emberré válás” egyik fejlesztési lehetősége a zene, amelyen keresztül azok is megérthetik egymást, akik nem tudnak azonos nyelven beszélni.

– Azt vallom, hogy aki szereti a zenét, rossz ember nem lehet – mondta az igazgató. – Sok áldozatos pedagógus tanítja itt a több mint ezer diákot, nap mint nap ápolgatják a tehetségüket, és kibontják belőlük azokat a képességeket, amelyek segítségével örömet okozhatnak maguknak és másoknak. A zene olyan kincs, amelyet ha minél jobban osztunk, annál inkább több örömet adunk. Nagyon büszke vagyok, hogy ilyen intézményeink vannak, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy a feltételeken javítsunk.

A jubileumi ünnepség hangversenyén vendégművészek, az iskola tanárai és volt növendékek muzsikáltak együtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában