Jubilál a celli Soltis Lajos Színház

2020.07.19. 12:08

Negyven év múlva: Sitkén ünnepeltek az álomalapítók

Példamutató történet a Sitkei Színkörből lett Soltis Lajos Színházé – mondta Regős János, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke a társulat 40. születésnapja alkalmából a forrásnál, vagyis a sitkei kultúrházban megrendezett találkozón. Több mint százan voltunk.

Vas Népe

Pesti Arnold és Nagy Gábor

Fotó: Benkő Sándor

Példamutató a 40 éves folytonosság, amely generációk folytonos hullámzásából és összekapaszkodásából jön létre, a középpontban a színkört életre hívó, a nagyon nehéz időkben sejthetően dacból, csak azért is életben tartó Nagy Gábor személyével: garantálva a közösségi színház működését és az erre épülő minőségi szakmai képzést. A Celldömölkön igazi új otthonra talált Soltis Lajos Színház határon innen és túl, kis falvakban és nagyvárosokban kihagyhatatlan, mindig várva várt szereplője a színházi életnek. Regős János Solténszky Tibor dramaturg-rendezőt idézi – ő hívta föl anno a figyelmét a sitkeiekre: „Gyere el, csodát látsz” -, köszöntőjének csattanójaként pedig a Magyar Szín-Játékos Szövetség nevében egymillió forintot ajánl föl a jubileumi évben (a járvány okán) őszre tolódott Soltis-fesztivál megrendezéséhez.

A házigazda szerepében Morgós István, Sitke polgármestere – aki örömmel bocsátotta a társulat rendelkezésére ismét a kultúrház tereit – azt mondja: büszkeséggel tölti el, hogy Nagy Gáborék nem feledkeztek meg Sitkéről. És bár a költözés közvetlen oka az ezredfordulón az a közúti tragédia volt, amelynek következtében – vétlenként – életét vesztette Soltis Lajos, Fíger Szabina és Kurucz László, a polgármester úgy véli: mindenképpen meg kell érteni, hogy a színkör egyszer csak kinőtte Sitkét (ezt az egyébként növekvő lélekszámú szép kis falut). Morgós István a sitkei önkormányzat nevében 40 ezer forinttal köszönti a 40 éves Soltis Lajos Színházat. Majthényi László, a vasi közgyűlés elnöke a megyei önkormányzat oklevelével érkezik az alkalomra. Gróf László, a Sitkei Színkör egyik (első) alapítótagja és felesége, Erika ajándékkosárral lepik meg a társulatot. Ma ők a sitkei citerások vezetői.

Pesti Arnold és Nagy Gábor
Fotó: Benkő Sándor

A színház nevében pedig – az idén a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesített – Nagy Gábor és a találkozó moderátorának szerepében is jeleskedő Pesti Arnold adja át a kifejezetten a 40. születésnapra készült díszokleveleket, amelyeket „a színkör, a színház, az egyesület és közösségünk érdekében végzett több évtizedes kitartó és áldozatos tevékenységéért” adományoz a színház vezetősége: Bruckner Rolandnak, akit „legrégebbi és legfontosabb” munkatársaként köszönt Nagy Gábor. Roland nem csak színésznek kiváló: a színház műszaki háttere is az ő kezében van. Ihász Csillának, aki Balatonakaliból tért vissza most Sitkére (a héten pedig az ő közreműködésével zajlik a soltisos Pedálszínház a Balatonnál). „Csillának köszönhető, hogy abban a három hónapban, amikor a tragédia után kórházban voltam, nem roppant össze a színkör” – mondja Nagy Gábor.

Díszoklevelet kap B. Péter Pál, aki a Celldömölkre költözés után, még gimnazistaként csatlakozott a színházhoz, amelynek aztán évekig meghatározó személyisége volt; akkoriban indult el a színistúdió. Péter most a feleségével és kislányával Angliában él, hamarosan talán személyesen is átveheti az elismerést. Jár a díszoklevél Marton Miklósnak, aki – a feleségével együtt – a gyerekei révén „csatlakozott” a színházhoz: ma a Marton család nélkül a társulat nem lenne az, ami. (Legyen szó díszletről – vagy bármely megoldandó problémáról.) Megkapta a Soltis Lajos Színház díszoklevelét Ölbei Lívia újságíró és Benkő Sándor fotóriporter, akik – ahogy Nagy Gábor fogalmaz – a színház fő médiatámogatója, a Vas Népe munkatársaiként kísérték, kísérik figyelemmel a színház működését.

 

A társulat köszönti Nagy Gábort, többen ünnepélyesen átveszik – köztük dr. Sirató Ildikó, a Széchényi Könyvtár színháztörténeti tárának vezetője – a nemrég megjelent születésnapi képeskönyvet, az Álomkergetőket. A háttérben a kivetítőn 40 év képei pörögnek. Mennyi emlék, mennyi név, mennyi élmény. Az első színkörösök mellett itt van Nagy Péter István, a frissen végzett rendező, aki szintén innen indult (már a celli Soltis Lajos Színházból), és akit ősztől Hegedűs D. Géza választott munkatársának – tanítani – a színművészetin. Mindenhova visznek valamennyit a „Soltis-érzésből”. Az ünnepi Soltis-fán színes ujjlenyomatok gyülekeznek, kinn illatozik a bográcsos pörkölt, jó itt: esteledik, Sitkén ünnepelnek – közben most is észrevétlenül teszik a dolgukat – az álomalapítók. A titok ott van, hogy soha nem méricskélik, mennyit adnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában