Felvidéki néptáncos vendégjáték

2020.09.02. 07:00

A két vasi folklórműhely a Kárpát-medence valamennyi szegletébe eljut

Gömörben és Nagyidán jártak az ELTE SEK Szökős és a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes tagjai, akik féléves kényszerszünet után Felvidéken folytathatták Trianon 100. évfordulójára tervezett sorozatukat.

Vas Népe

Az Összetartozás 100 – Körbetáncoljuk a Kárpát-medencét című sorozatuk januárban, a muravidéki Lendván indult. A két vasi folklórműhely közös elképzelésük szerint a Kárpát-medence valamennyi szegletébe el kívánta vinni a külhoni magyar közösségeknek ajánlott műsorát.

A kezdeményezés a járványhelyzetben hamar félbemaradt, az áprilisra tervezett erdélyi útra már nem kerülhetett sor. A nemzeti összetartozás napjára pedig már az online térben készültek a vasiak, az #összetartozás100folk akcióban összefogva a Kárpát-medence mintegy háromszáz közösségét. Nyáron felcsillant a remény a folytatásra, és a felvidéki Nagyidán tett látogatással meg is valósult. A felvidéki kirándulás Gömör vidékén keresztül vezetett, ahol az utazó csapat megemlékezett az urakat „megkapáltató” Mátyás királyról.

Görbe este – finálé. Együtt a színpadon a gencsi néptáncegyüttes és a Szökős. Felvidéken folytatták a Trianon 100. évfordulójára szervezett sorozatot
Fotó: VN/Gencsapáti Hagyományőrzők

A két csoport Szilicére utazott, ahol megtekintették a templomot és a jégbarlangot, majd Borzovára mentek, ahol a helyi egyházközség fogadta őket. Rozsnyón a tűztorony és a templom volt a látnivaló, Kassán a Rodostói házat látták, amely Rákóczi-emlékhely, és Márai Sándor szülőházát. Majd Nagyidán az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes székházában fogadták az együtteseket, ők pedig sokszínű műsorral hálálták meg a vendégszeretetet. Az erdélyi Mezőség, a horvátországi Szla­vónia, Nógrád, Zselic és természetesen Vas megye táncos és zenei hagyományait elevenítették meg a helybéli magyar közönség előtt.

Varga Albin elmondta: késő ősszel Délvidékre szeretnének menni, hogy Szlavóniába, a Vajdaságba is elvigyék a műsort; terveznek egy őrvidéki bemutatkozást, valamint van egy meghívásuk Komáromba és Szenpéterre. Ha idén már nem lehet majd menni, akkor átteszik jövőre, és a következő évben remélhetőleg már nem kell elmaradnia az erdélyi utazásnak sem.

Ezek is érdekelhetik