Száz éve született Pilinszky János költő – Több szálon kötődik Vas megyéhez

Ahogyan Fűzfa Balázs irodalomtörténész a Juhász Anna Irodalmi Szalon évnyitó beszélgetése alkalmából fogalmaz: biztos abban, hogy nemcsak Velem és a közeli Szent Vid szakralitása volt hatással Pilinszkyre, hanem a költő és az őt Velembe hívó Törőcsik Mari, valamint a zongoraművész Kocsis Zoltán kivételes barátsága, hármuk jelenléte is hozzájárult a tér megszenteléséhez.

Az sem véletlen, hogy Juhász Anna – jelenleg szintén online működtetett – irodalmi szalonjának első vendége éppen Fűzfa Balázs a centenáriumi Pilinszky-sorozatban (amely a Petőfi Irodalmi Ügynökség és a PIM közreműködésével valósul meg). Nem a szombathelyiség, még csak nem is Velem közelsége a perdöntő, bár Fűzfa Balázs irodalomtörténészi, tanári tevékenysége erősen kötődik az élményszerűséggel együtt járó kultuszteremtéshez. Vas megye pedig tálcán kínálja az irodalmi kultuszokat – bár ahhoz is Fűzfa Balázs kellett, hogy a „világ” észrevegye: Ottlik iskolája teljes életnagyságban megvan Kőszegen.

De most nem Ottlik a téma, hanem Pilinszky János – igaz, az online beszélgetésben is gyorsan föltűnik a kettejüket (írásművészetüket, irodalomfelfogásukat) összekötő szó, fogalom: a csönd. És vele a nagy paradoxon, hogy bár az író, költő eszköze, lételeme a nyelv, az igazán fontos dolgok a „szóközökben”, a hallgatásban történnek meg.

Juhász Anna (Juhász Ferenc költő lánya) főleg labdaként földobott idézetekkel készült a centenáriumi évet elindító találkozásra, amelynek hangulatát az Apokrif részlete alapozza meg: a költő előadásában. Ez a nagy versmondás pedig rögtön előhívja az emlékezetből azt az első szombathelyi Nagy Versmondást, amely nemcsak igazi, mély, katartikus élményt hozott, hanem műfajt is teremtett: Jordán Tamás és Fűzfa Balázs – meg a versmondásban részt vevő 1300 szombathelyi diák által. Fűzfa Balázs a szalonbeszélgetés egy pontján föl is mutatja az Apokrif című kötetet, amely A 12 legszebb magyar vers címmel általa megálmodott és végigvitt, sokakat megmozgató, voltaképpen a Kárpát-medence magyarlakta vidékeit bejáró, a játékos komolysággal kiválasztott legszebb tizenkettőt újraolvasó, újraértelmező konferenciasorozat második darabjaként született meg. A nyitókonferencia vizsgálatának tárgya a Szeptember végén volt (Petőfi szemérmetlenül zsarnoki és gyönyörű verse), amelyért Koltóig kellett menni. Pilinszkyért Szombathelyre, Bozsokra, Velembe. És a Szombathelyi Művelődési és Sportházba, ahol – bár kevesen hitték, hogy megtörténhet – mégis megtörtént a csoda. Jordán Tamás – és Melis László vezényletével, Melis László zenéjére a résztvevők megéreztek valamit a költészet, a szó ősi, irodalom előtti erejéből. Pilinszky maga is ezt akarta volna.

A nagy Apokrif-mondásból tévéfilm is készült (Silló Sándor rendezésében). És ahogyan most Juhász Anna megmutat belőle egy részletet, és a kép ernyőn föltűnik Melis László ragyogó ősz haja (hosszabb, mint Pilinszkyé), bevillan a felismerés: éppen három éve annak, hogy meghalt, még egy évforduló.

Csend – és idő. Lassuló idő. Kezdet és vég. Erről beszél Fűzfa Balázs, Pilinszky, a „tűnődő költő” világához nyitva utat. Ahogyan ő, a költő mondja a saját versét – hosszan, kitartva –, az „nemcsak elmondás, hanem gondolkodástörténet is”. Lassan, tűnődve – hogy a beszélgetésben többször megemlített, mert Pilinszky költészetéhez akár a Csokonaitól átvezető József Attilát is ide idézzük. Pilinszky önmeghatározása szerint katolikus költő („költő vagyok és katolikus”). Auschwitz – az elmondhatatlan és nem múló Botrány – költője. „[…] a költői szó lényege szerint beszédes csend, amihez mérten minden egyéb üres fecsegés. Vagyis: a költészet jelenléte akkora csönd a színpadon, amit semmiféle szóval nem lehet elnémítani” – olvasható Beszélgetések Sheryl Shuttonnal című kötetében.

A Pilinszky-centenáriumi év elkezdődött: a novemberi születésnapig talán lesz lassuló időnk arra is, hogy elmélyedjünk Pilinszky könyveiben: verseiben, prózájában, meséiben, színpadi szövegeiben. A csöndben. És az év végére talán annak a velemi pincének a falán is emléktábla jelzi, hogy „itt iddogált velemi barátaival Pilinszky János magyar költő”, amely pince már a 2008-as szombathelyi Apokrif- konferenciakötetben is szerephez jutott. Mint az a velemi ház, amelynek padlásszobájában Pilinszky lakott. A jel még itt is láthatatlan.

Kiemelt képünkön: Pilinszky: angyal inkognitóban – ahogyan Cs. Szabó László írta