Csomópontok a Hold utcában - Szilárdi Béla kiállítása Budapesten

Akkor Fabényi Júlia volt a Szombathelyi Képtár igazgatója, most ő nyitotta meg a Csomópontok-bemutatót. Szilárdi Béla – polihisztor, reneszánsz ember, hívhatjuk őt sokféleképpen – képzőművészként jelentkezett be, tette le a névjegyét anno Vas megyében, miután Németországból hazatérve Gutaházán talált otthonra a feleségével. Gutaháza félig-meddig mesebeli hely, tulajdonképpen nem is létezik, miközben nagyon is eleven: a kicsi tó, a természet és a kultúra szimbiózisa – valamit nagyon megérzett Szilárdi Béla, amikor Vas megyének ezt a csücskét (az arany háromszöget) választotta. 

Ezt a helyet nevezi termékeny közegnek dr. Fabényi Júlia művészettörténész, a Ludwig Múzeum igazgatója friss köszöntőjében-elemzésében, a budapesti Hold utcában (mintha ez is mesebeli tájjá lényegülne át: Hold utca, távoli táj a belvárosban) Csomópontok címmel megnyílt Szilárdi Béla-kiállítást méltatva: – Kicsit van szerencsém ismerni azt a baráti társaságot, ahol csak pozitív inspiratív légkörben lehet az ember – mondta a művészettörténész. 

– Ez a Zsennye és környéke kicsit olyan, mint egykoron lehetett Worbswede, vagy talán Nagybánya, csak tömegek nélkül, de annál bölcsebb és életigenlő művészekkel. Az anekdotikus merengésnek ott mindig van egy aktív jelene, a hagyomány élő és éltető, többszörösen távol a nagyváros zajától, de hatványozottan a nagyváros kiégettsége felett. Fabényi Júlia a megnyitón kiemelte azt is, hogy Szilárdi Béla összművészetet művel, ehhez pedig minden alapja – a vizuális mellett zenei műveltsége is megvan: 

– Folyamatosan kereteket bont, akár fest, akár ír, szabadon mozog a festészetben. Egyik legmeglepőbb sorozata Nietzschéhez készült. Ki mer a nagy gondolkodóhoz nyúlni? És ki meri képregénytömörségben megfogalmazni a saját – de mindannyiunknak ismerős – Nietzsche-képét? Nem csorbul senki nimbusza, de létrejön egy kézzelfogható kép, miközben Szilárdi elegánsan távol marad, nem zavarva senkinek a köreit. Aki április 20-áig a Hold utcában jár, ne hagyja ki Szilárdi Béla Csomópontok-tárlatát. Ismerős lesz minden bizonnyal – és legalább annyira meglepő. 

Miközben felsejlik – mint kicsi csomópont a pályán – az a régi szombathelyi bemutatkozó kiállítás, amelynek tünékeny, de az emlékezetbe befészkelődő „műtárgyai” a folyosó padlóján sorakoztak katonás rendben: nyitott sírok fekete földdel, vásárias, szíven ütő színekkel. Talán ezek a színek is föltűnnek a Hold utcában, amely itt van a földön, a kiállítás mégis megsejtet valamit abból a vágyakozásból, amivel Pávaszem hercegkisasszony fordult a gyönyörűen daloló holdbeli csónakos felé a másik vasi, Weöres Sándor univerzális, élénk, vásárias és szíven ütő színekkel megfestett halhatatlan mesejátékában.