Zarándoklat

2022.09.26. 11:00

A Szent Vidhez mentek a perenyeiek

Vasárnap reggel 6 órakor indultak a zarándokok a perenyei Szent Ágota-templomból a velemi Szent Vid-kápolnához. Az időjárás nem kedvezett a zarándokoknak, hiszen igen borús, esős idő volt.

Bege Botond

Megtelt a Szent Vid-kápolna zarándokokkal

Fotó: © Unger Tamás

A rossz idő ellenére nagyjából nyolcvanan-kilencvenen indultak el az útra, amelyhez mi is csatlakoztunk. Fekete Szabolcs Benedek segédpüspök elmondta, a zarándoklat apropója a 173 évvel ezelőtti kolerajárvány, amely végigsöpört egész Magyarországon. Perenyében az akkori plébános hirdetett böjtöt, amelyre a híveket is biztatta. Ezalatt a járvány megszűnéséért imádkoztak, és megfogadták, hogy cserébe elzarándokolnak a Szent Vid-kápolnához. 

A böjt után a településen megszűnt a járvány, viszont a környező településeken tovább tombolt. Ezért hálából és a fogadalmukhoz híven a helybéliek minden évben elzarándokolnak a kápolnához. Azóta volt olyan időszak, amikor nem tudták ezt megtenni, például a határsáv miatt: akkor a kőszegszerdahelyi templomhoz mentek a hálaadók.

A segédpüspök örömét fejezte ki amiatt, hogy sok fiatal is elment az eseményre. Elmondta: nagy boldogság azt látni, hogy az új generáció folytatja a hagyományt. Van, aki a családi hagyományt őrzi. A legtöbb jelenlévő már gyerekkora óta követi a szokást, ezért nem is kérdés, hogy részt vesz-e a zarándoklaton. Sokan hálát adni indulnak el zarándokolni, volt olyan család is, amelyben mindenki maga döntötte el, miért ad hálát ebben az évben. A rossz időjárás miatt kevesen bosszankodtak, többen örömüket fejezték ki, hiszen így szerintük az áldozat is nagyobb. Ennek tetézésére volt olyan, aki Szombathelyről biciklivel vágott neki az útnak. A Szent Vidnél Fekete Szabolcs Benedek celebrált szentmisét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában