2022.11.02. 15:54
A szociális törvény tervezett módosítása kapcsán szólalt meg dr. Székely János
A szociális törvény tervezett módosításával kapcsolatosan fejtette ki véleményét és fogalmazta meg a parlamenti képviselők felé kéréseit dr. Székely János szombathelyi megyés püspök.
Székely János Szombathelyi megyéspüpsök
Fotó: Cseh Gábor
Egy társadalom embersége címmel adta közre a Magyar Kurír dr. Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága elnökének írását a napokban. A szombathelyi megyés püspök az 1993. évi szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló harmadik törvény második paragrafusának tervezett módosítását vette górcső alá írásában. „Az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős” - kerülne első helyre a törvényben. Az egyénről való gondoskodási kötelezettséget a javaslat a hozzátartozók, majd a lakóhely szerinti települési önkormányzatok, az állami támogatásban részesülő karitatív szervezetek, végül pedig az állam feladatai közé sorolja - ebben a sorrendben.
Ennek kapcsán dr. Székely János azt írta: „Természetesen igaz, hogy az egyén, a család, a település és a karitatív szervezetek is kötelesek minden tőlük telhetőt megtenni a beteg, bajba jutott vagy idős emberért”. Majd a megfelelő bibliai hivatkozásokkal együtt kifejtette: a Biblia is felszólítja az egyént, hogy tisztes munkával tartsa el magát, felszólítja a gyermeket, hogy gondoskodjék az idős vagy beteg szülőről, felszólítja az egyházi közösséget, hogy lehetősége szerint viselje gondját a közösség szegény, idős, beteg tagjainak.
A szombathelyi megyés püspök szerint a katolikus társadalmi tanítás is azt fogalmazza meg: „(…) amit a társadalomban egy alsóbb szint meg tud tenni a közjó érdekében, azt ne emeljék felsőbb szintre, hanem hagyják meg az alsóbb szint hatáskörében”. Arra is rámutatott: a család akkor képes a rászoruló hozzátartozó rendszeres segítésére, ha ehhez kap olyan támogatást, hogy valaki otthon maradhasson az ápolttal, vagy ha olyan jómódban élnek, hogy tudnak erre a célra személyzetet fizetni. A megyés püspök szerint az önkormányzatok is csak abban a mértékben vonhatók be ebbe a felelősségi körbe, amilyen mértékben az állampolgárok által befizetett adókból részesülnek.
Dr. Székely János a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia társadalmi ügyekkel foglalkozó bizottságának elnökeként éppen ezért arra kérte írása végén a parlamenti képviselőket, hogy „a törvény vagy a részletszabályok szövegébe fogalmazzák bele azokat a feltételeket, amelyeket az állam biztosít, hogy a családok, önkormányzatok, a karitatív szervezetek megfelelhessenek a törvénytervezetben leírt kötelességüknek”. Egyben kérte, hogy a Magyarország Alaptörvényében megfogalmazott mondat – „Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét” – ne sérüljön a mostani, válságos időkben sem.