A béke és a biztonság

2023.01.08. 14:45

Újévi koncert Sárváron - fotók

Monumentális történelmi képekkel – júdeai szekérversennyel és a kőszegi vár ostromával - kezdődött a Sárvári Koncertfúvószenekar újévi koncertje. Telt ház és vastaps fogadta a Sárvár Arénába bevonuló zenekart.

vaol.hu

Fotós: Benkő Sándor

Sárvár város fúvószenekarának újévi hangversenyén – a Pernecker János karnagy által 1974-ben megszervezett első koncert óta – immár 49. alkalommal köszönthette az együttes és a közönség együtt az új esztendőt. A koncert nyitányaként Rózsa Miklós, magyar származású háromszoros Oscar-íjas zeneszerzőnek az 1959-es Ben Hur filmhez komponált zenéje, majd Sárvári József csepregi származású fiatal komponista Végvári vitézek 1532 műve hangzott fel.

Az est folyamán Szélesi Attila nívódíjas karmestere dirigálta az együttest, 2005 óta sorozatban a tizennyolcadik alkalommal, aki elmondta: a zenekar minden évben sok gyakorlással, próbával készül erre a koncertre. Folytatták az öt évtizedes hagyományt, a műsor első részében mélyebb tartalmú koncertművek szerepeltek, majd a szünet után a könnyedebb dallamok kerültek előtérbe. 

A koncertet megtisztelte jelenlétével Ágh Péter államtitkár, Észak-Vas vármegye országgyűlési képviselője, Kondora István polgármester és dr. Kondora Bálint, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke is.

A folytatásban Steven Reineke, Lehár Ferenc, Kees Vlak, Martin Scharnagl, Alan Menken zeneszerzők művei csendültek fel, és Ennio Morricone, a Deep Purple valamint Lerch István népszerű számait is játszotta a zenekar.  

Az idei évben is köszöntötték az együttes új tagjait. Dr. Máhr Tivadar alpolgármester, társadalmi megbízatási fúvószenekari elnök, az együttes tubása mondott köszönetet a sárvári művészeti iskolának és a zenetanulást választó fiatalok családjainak, hogy Németh Ádám Rolandot, Hujber Fannit és Wächter Csongort is zenekari tagként mutathatják be. Régi – új tagként tért vissza dr. Wächter Valter és Novák Tamás a zenekarba. 

Egy meglepetés számmal ért véget az újévi koncert, 2022 legnépszerűbb magyar zeneszámát, Máté Péter és S. Nagy István szerzeményét, a Repteret játszotta a Sárvári Koncertfúvószenekar, amelyet állva, vastapssal kísért a közönség.

Ez a fantasztikus hangulat alapozta meg Kondora István, Sárvár város polgármesterének újévi köszöntőjét, aki bizakodásának adott hangot: jó lenne, ha ebben a vidám, önfeledt hangulatban telhetne a 2023-as évünk is. Majd így folytatta: 2023 a béke éve legyen. Legyen béke bennünk, a családunkban, a városunkban és az országban is! A béke és a biztonság adhat alapot az építőmunkához, amelyet idén is szeretnénk folytatni.

Az ünnepi gondolatok után a hagyományos zárószámmal, a Radetzky-marsch (Radetzky-induló) dallamaival köszönt el a Sárvári Koncertfúvószenekar a közönségtől. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában