2023.04.23. 11:35
50 éves gyermekszínjátszó, jubileum Ikerváron - Elismerték Szabó Károlyné, Nóra néni fél évszázados munkáját - fotók
Színpadra álltak a nagyszülő korba ért egykori tanítványok is. Ötvenedik jubileumát ünnepelte szombaton a Gyermek- és Ifjúsági Színjátszó Szakkör az ikervári művelődési házban.

Forrás: VN/Pástiné B. Gabriella
Zsúfolásig megtelt a művelődési ház színházterme, hiszen fél évszázados működését ünnepelte az Ikervári Batthyány Lajos Művelődési Ház és Könyvtár Gyermek- és Ifjúsági Színjátszó Szakköre. Az öt évtizedes folyamatos közösségi élet önmagában is elismerésre méltó, különösen akkor, ha az ötven éves munka mögött egyetlen személy, Szabó Károlyné, Nóra néni 50 éves elkötelezettsége, kitartása áll.
Az ünnepre egybegyűlteket Pásti József, a művelődési ház igazgatója köszöntötte, aki örömét fejezte ki, hogy az ötven évből négy évtizeden át mint intézményvezető tanúja lehetett Szabó Károlyné közösségfejlesztő munkájának, amely példája lehet az intézményben működő tizenkét közösségnek is. Marton Ferenc, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke a vármegye elismerését adta át, és elmondta, hogy gyakran és szívesen jön Ikervárra, mert mindig történik valami felemelő. Gratulált és elismerését fejezte ki az ötven éves folyamatos munkához, amely a települést és a megyét is gazdagította.
50 éves gyermekszínjátszó jubileum Ikerváron
Fotók: VN/Pástiné B. GabriellaFehér Ferenc polgármester gratulált, és reményét fejezte ki, hogy Nóra néni még a jövőben is részt vesz a település közösségi életében, majd Iszakné Koszorús Judit egykori gyermekszínjátszó felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök Szabó Károlynénak írt, áldozatos munkáját elismerő levelét.
A Geminum Castellum Énekegyüttes Vörös Krisztina vezetésével megzenésített versekkel köszöntötte az ünnepelteket. A méltatásokat követő műsorfolyamban felléptek a jelenlegi gyermek és ifjúsági színjátszók, és az 50 éves jubileum tiszteletére színpadra álltak ma már nagyszülői korba lépett egykori tanítványok is. Szabó Károlyné, Nóra néni meghatódva idézte fel az elmúlt ötven év felejthetetlen pillanatait, és „rendezői” székéből – a rá jellemző temperamentummal – vezényelte le az éjszakába nyúlt színjátékos ünnepet.