Az első téli varázslás a velemi néptáncosoktól, fügével, forralt borral, örömmel: Cákon értük utol a regösöket

A regölés téli természetvarázslás: anno főleg a Dunántúlon karácsony másnapjától vízkeresztig a regösök járták a falut, bemutatták a jókívánságokkal megrakott regöséneket, cserébe mindenütt megvendégelték őket. Pont, mint pénteken a Velemi Néptáncegyüttes tagjait, akiket  Cákon, Tornay András Hunor és Lendvai Anikó portáján érünk utol.

A december, túl a napfordulón, reményteli tavaszt sóhajt, a pincesor olyan, mint a mesében (elgurulunk a domboldalhoz támaszkodó híres házikók előtt), az udvaron rügyek pattannak a fügebokron, sőt: néhány szem gyümölcs is emlékeztet a bibliai történetre. A fiúk és férfiak bundában, kucsmában sorakoznak föl, ahogyan kell; egyik kezükben a kötelező bot – csörgőkkel, lánccal fölszerelve, hogy a hangoskodással elűzzék a rosszat –, a másik kezükben illatozó forralt bor. Mintha világéletükben regölni jártak volna, pedig Molnár Nándor azt mondja, most kezdik a hagyományt (elsőre zalai gyűjtésből). Nem is kezdhették volna korábban: a velemi együttes az idén februárban jött létre, a Molnár házaspár (egy népzenész, egy néptáncos) kezdeményezésére: nemrég költöztek a településre, vágytak a közösségi életre. Pontosabban az óvodás gyerekek szülei a ludasak: kitalálták, hogy jó volna olyan táncegyüttest alapítani, amelyben a gyerekek és szülők együtt, mégis külön táncolhatnának, tanulhatnának táncolni. Így is történt: a felnőttcsoportot Kovács Ferenc, a gyerekcsoportot Szabó Veronika óvónő vezeti; különben mindketten „ungarescások”. Vagyis jó kezekben vannak a velemi néptáncosok, már önálló műsorral is kiálltak. Illetve nem csak velemiek: a több helyről verbuválódott társaság minden tagja külön is megérne egy misét.

A regösök Tornayéktól elköszönve végigvonulnak a cáki Fő utcán, hogy aztán bekopogjanak Gelencsér Ildikó és Trifusz Péter  barátságos, vendégváró otthonába (beleértve a virgonc, szabad lelkű Zuzmót is). Újra fölhangzik a varázslás: „Hej, regö, régi törvény, hej, regö, rejtem (...) Adjon az Úristen ennek a gazdának...” Koccintás, fények, nevetések. A rossz nem foghat rajtunk, ugye?