Női sorsok, ragyogó csillagok - Kelbert Krisztina a századforduló világát mutatja be a feltárt történeteken keresztül

Acsádon, a Szegedy kastélyban élt száz évvel ezelőtt Szegedy Georgina, akiről – és az édesanyjáról, Szegedy Györgynéről – Kelbert Krisztina könyvet is írt a Szombathelyi nők sorozatban. A Márk Rosáriumban előadást tartott Georgináról, akineki köszönhető, hogy a Markusovszky kórház udvarán ma is rózsák illatoznak, hiszen ő kötötte a férje, Pető Ernő kórházalapító orvos lelkére, hogy az udvarát rózsákkal ültessék be.

A Savaria Múzeum a kutató számára igazi kincsesbánya a források tekintetében, Krisztinának munkatársként az a célja, hogy minél több anyagot feldolgozzon és bemutasson a nagyközönség számára. Eddig kilenc könyve jelent meg és több mint húsz tanulmánya, amelyekből kitűnik, hogy az emberi sorsok, azon belül a női témák érdeklik őt leginkább.

Erzsébet királynénak állított emléket a Savaria Múzeum tavalyi nagy kiállítása, amely a Magyar Nemzeti Múzeum anyagát egészítette ki vasi, szombathelyi vonatkozásokkal. 

- Hálás feladat volt, hiszen korábban is ismert volt számomra – mivel feldolgoztam az élettörténetüket –, hogy két palotahölgye is volt Szombathelyen: Szegedy Györgyné báró Gerlicz Irma és gróf Erdődy Gyuláné gróf Széchényi Emília – meséli Kelbert Krisztina. – Sisi halála előtt egy héttel, 1898. szeptember 3-án nevezte ki őket palotahölgyévé. Így ebbéli minőségükben már nem teljesítettek szolgálatot, az életüket mégis a királyné szolgálatának szentelték, hiszen minden nagyszabású mozgalom élére odaálltak, amely Sisi emlékének megőrzését tűzte ki célul. Amit hűségül fogadtak, a jótékonyság, egész életükben fáklya volt előttük, és ennek köszönhetően Ferenc József császár mindkettőjüket Erzsébet királyné renddel tüntette ki. A már említett Szegedy Georgina pedig Sisi unokájának, Auguszta főhercegnének az udvarhölgye, társalkodónője, az utazások során kísérője volt négy évig.

Kelbert Krisztina számára fontos, hogy akik olvassák az írásait, könyveit, betekintést nyerjenek a 19-20. század társadalomtörténetébe a női sorsokon keresztül. 

- Ez egy változásokkal teli időszak, mindegyik hölgy története más, de közös, hogy keresik a nő helyét a társadalomban. A Savaria Múzeum egyik legnagyobb kincsesbányája a Knébel fotógyűjtemény, amely több mint 21 ezer üvegnegatívot tartalmaz. Ez is kiindulópontja volt a kutatásaimnak, arcot kaphattak azok a sorsok, amelyekkel foglalkoztam, és így még közelebb kerülnek az emberhez. Ez a munka túlnő a múzeum falain, hiszen beletartoznak a levéltári kutatások, a leszármazottak megkeresése, a hagyatékokból való anyaggyűjtés is, ezekért elindulok akár nagyobb európai utazásra is. 

Kelbert Krisztina a pályája kezdete óta foglalkozik a helyi zsidótörténettel is, legelső tanulmányai is zsidó női sorsokat mutattak be. Köztük Galló Gabrielláét, aki gyógyszerész szakmát választott, a 40-es években bontakozott ki a tragédiája a szombathelyi zsidóság elhurcolása során: a deportálás előtt, a Mayer gépgyárban szülte meg második gyermekét, aki aztán vele együtt Auschwitz gázkamráiban pusztult el. Ez a rendkívüli kontraszt, ami az életének gazdagságát állította szembe a drámai véggel, Krisztina kutatásait két irányba indította el: a helyi zsidóság és a nőtörténetek felé. 

A helyi zsidó közösség múltjának kutatása az országos hírű Szemtől szembe kiállítás létrehozásáig vezette a történészt. 2014-ben az Iseumban rendeztek meg egy időszaki tárlatot, amely a Képek a szombathelyi zsidóság történetéből címet viselte, és arra épített, hogy a holokausztot megelőzően mutatta be a zsidó közösség mindennapjait. Ez ugyanolyan megrázó volt, mint Galló Gabriella sorsa, hiszen láttatta: foglalkozásuktól és mindentől függetlenül kerültek a békés életet élő emberek egy történelmi kataklizmába. Ennek hátterében is a Knébel fotógyűjtemény állt. Egész Európában, de a világon is ritka az, hogy egy eltűnt háromezres zsidó közösség hatszáz tagjának tudak arcot adni az üvegnegatívokról. Ezeket az embereket úgy pusztították el, hogy sokuk után semmi nem maradt. A kiállítás emlékezethellyé lett, és múltat adott a családoknak. 

- Minden egyes fotóhoz élettörténetet párosítottam a kutatásaim révén, és összeállt egy olyan anyag, ami reprezentálhatta a zsidó közösséget, és annak városban elfoglalt helyét. Először időszaki tárlatként mutattuk be, majd 2015-ben állandó teret kapott a szombathelyi Zsidó Kultúra Házában. 2016-ban készült hozzá egy magyar-angol nyelvű kiállítási katalógus, egy több mint 600 oldalas album. Az utómunka azóta is zajlik, hiszen rengeteg az érdeklődő a világ minden pontjáról. Arra is volt példa, hogy ideutaztak Ausztráliából, az Egyesült Államokból, Dél-Amerikából, Európa országaiból, Angliából, hogy megnézzék a kiállítást. 

Kelbert Krisztina egyik új célja, hogy szeretné bővíteni a kiállítást. „Ragyogó, reszkető csillagok, a szombathelyi gyermekek sorsa a gettóban” címmel tartott a közelmúltban egy előadást, ott már bemutatta azt a projektet, ami bővítené a tárlatot – a gyermekek számára egy külön kiállítóteret létrehozva. Többen is hoztak tárgyakat, fényképeket, amelyek gazdagítani fogják az anyagot.

Nőtörténeti kutatásaiból idén is több tanulmányt írt. Mások közt Trombitás Erzsébet sorsát tárja fel, akinek hagyatékát Csehországon, Szlovákián keresztül sikerült hazamenteni Szombathelyre. Egy tisztviselőnő volt, aki elhagyta a férjét, mert a házasságban bántalmazta őt; válása után 1907-ben hazatért Szombathelyre, és munkába állt, hogy eltartsa magát. A nők munkába állása akkoriban nagy küzdelem volt, Erzsébet egyesületet alapított sorstársai segítésére. 

Kelbert Krisztina a tevékenységéért 2017-ben Múzeum Café díjat, 2018-ban Raul Wallenberg-díjat, 2022-ben Mensch-díjat kapott. Amint mondja, ezek az elismerések szakmailag is fontosak, mert továbbviszik a lendületét, és lelkileg is, hiszen feltöltik, és mindig segítenek egy-egy újabb lépcsőfokra lépni.