A vincés nővérek

Széchenyi Franciska, Széchenyi István nővére az 1800-as évek közepén Pinkafőn (ma Pinkafeld – Burgenland) kórházat alapított. Ő hívta Pinkafőre Grazból a betegeket ápolásával is foglalkozó rend tagjait. Az első három nővér 1852. december 11-én érkezett meg a településre. A rend, amelynek a teljes neve – Páli Szent Vincéről nevezett Szeretet Leányai Társulat – ettől az időponttól fogva van jelen Magyarországon. Tagjait röviden irgalmas nővéreknek vagy vincés nővéreknek nevezik. Széchenyi Franciska 1783-ban született, fiatal korában szerette a zenét, zongorázott, ő maga is írt dalokat, verseket. Férje, Batthyány Miklós, 1842-ben bekövetkezett halála után érdeklődése egyre inkább a betegek, a szegények, az elesettek felé fordult. Ő maga is a rend tagja lett. Beköltözött a saját maga által alapított pinkafői kolostorba, s idős éveit a betegek ápolásával töltötte. 1861-ben halt meg. (Az osztrák híradásokban – a férje után – nagyon gyakran „Franziska von Batthyányként” említik.) Vas megyében a „Szeretet Leányai Társulat” működött, de ha azt halljuk, hogy irgalmas nővér, nem biztos, hogy róluk van szó. 

Van egy másik rend is, aminek hasonló az elnevezése – a Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek. Két külön szervezet, de mindketten Depaul (Páli) Vincét (1581–1660) tekintik példaképüknek, azt a szentet, aki a szegény és a beteg emberek segítését tekintette céljának. Több szerzetesrend megalapításában is közreműködött. Ő bízta meg egyik hívét, a később szentté avatott Marillac Lujzát a Szeretet Leányainak nevezett közösség megszervezésével. A grazi irgalmas nővérek 1852-ben jöttek Magyarországra, de az önálló magyar rendtartomány csak 1905-ben alakult meg. Pinkafő után a következő állomás Sárvár volt, ahol 1865-ben iskolát alapítottak. A nővérek egy része még oda is Stájerországból érkezett, de közben folyamatosan gyarapodott a magyar rendtagok száma. 

(Az irgalmas nővérek sárvári iskolájának történetét Szibler Imréné Varga Mária írta meg. A „Szeretet leányai” címet viselő könyve 2006-ban jelent meg.) Pinkafő az első világháborút követően Ausztriához került. Az ottani rendház működésében ez nem okozott nagyobb változást. A rend ma is jelen van a településen, idősotthont üzemeltet. 

Szombathelyen és Kőszegen a nővérek segítettek a betegek ápolásában. (Előfordul, hogy a vincéseket összekeverik a hasonló munkát végző annunciátákkal.) Egy 1927-es összeírás szerint a sárvári iskolában 12, a szombathelyi kórházban 9, a kőszegiben 7 vincés nővér dolgozott. 1950-ben a Szeretet Leányainak Társulatát is feloszlatták, a nővérek szétszóródtak. A rendszerváltás után a rend újjáalakulhatott ugyan, de már olyan kevesen voltak, hogy nem térhettek vissza Vas megyébe. Az eddig említett négy vasi település mellett van egy ötödik is, amelyik a vincés nővérek emlékét őrzi. 

A pusztacsói templom két festett ablaka Palka József üvegművész munkája. A felirat szerint a „Paulai Szt. Vincze nővérek 50 éves áldásdús működésének emlékére” készültek. Ott szerepel a dátum is: 1853–1903. október 20. Az biztos, hogy eredetileg nem ide szánták őket. Honnan kerültek Pusztacsóra? Az évszámból arra következtethetünk, hogy esetleg Pestről. A rend 1853-ban ott kezdte el a működését.