Labdarúgás

2018.11.18. 19:51

Nagy riválist vert a Sárvár

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában fontos mérkőzést nyert az egyre jobb formába lendülő, egyre eredményesebb Sárvár, a közvetlen rivális Csepelt gyűrte le 1-0-ra.

Tóth Gábor

Koronczai Roland szép gólja három pontot ért csapatának

Fotó: Sárvár FC

A mérkőzése lőtt mind a két csapat 16 ponttal állt – és mindkét gárda a középmezőnyt célozza. Vagyis klasszikus „hatpontos” meccs várt a felekre.

Sárvár FC – Csepel FC 1-0 (0-0). – Sárvár, 400 néző, NB III-as labdarúgó-mérkőzés, vezette: Sipos.

Sárvár: Sásdi – Maráczi, PADOS, Graszl, Horváth A. – Nyírő (Kun, 60.), Németh E. – PETŐ (Takács Á., 85.), Skriba, Hoós – Varga K. (KORONCZAI, 46.). Edző: Bojan Lazic. Gólszerző: Koronczai (53.). Kiállítva: Teplán (90., Csepel).

Ahogyan arra számítani lehetett, a vendég védekezésre rendezkedett be. Többet volt a labda a hazaiaknál, de csupán meddő mezőnyfölényre futotta, igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani az első félidőben. Lassan, körülményesen futballozó csapatokat, eseménytelen első 45 percet láthatott a közönség. A második félidőben azonban egy harcosabb, aktívabb Sárvár lépett pályára. Nekiesett ellenfelének, gyorsan nyomasztó fölénybe került. Koronczai szép góljával pedig sikerült korán feltörni a csepeli reteszt – a rutinos sárvári csatár szépen vett át egy labdát, és még egy lövőcsel is belefért, mielőtt a kapuba talált. A folytatásban már csak a különbség mértéke volt kérdéses. A vendégek nagy szerencséjére a vasiak a jobbnál jobb lehetőségeiket is elpuskázták.

Bojan Lazic: Az első félidőben katasztrofálisan játszottunk, nem azt csináltuk, amit megbeszéltünk, amire készültünk. A szünetben használt a fejmosás, így a második játékrész már rendben volt. Jól futballoztunk, sok helyzetet alakítottunk ki, akár több góllal is nyerhettünk volna.

További eredmények: Puskás Akadémia II.–Ménfőcsanak 2 -1, Komárom–Érd 3-1, Nagykanizsa–BKV 2-0, Pápa–Andráshida 2-1, Pénzügyőr–III. Kerület 1-2, Szabadkikötő–Mol Vidi II. 1-0, Ajka–Dunaharaszti 5-0.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában