avus

2019.08.28. 20:24

Előtérben a vízilabda

Az OB I-es Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) nyáron szerződtetett játékosa, Turnai Bálint jól érzi magát új csapatában.

Pum András

A fővárosi születésű, 19 éves vízilabdázó a Ferencvárosban nevelkedett, majd később is a zöld-fehéreknél szerepelt, végigjárta a korosztályos együtteseket. Az OB I-ben viszont nem a zöld-fehéreknél debütált, hanem a KSI-ben, ahová 2018 nyarán igazolt, s onnan idén nyáron Szombathelyre tette át székhelyét.

Turnai Bálint jól érzi magát az AVUS-ban Fotó: Unger Tamás

– A KSI kiesett az első osztályból, s mivel mindenképpen OB I-ben akartam játszani, kapóra jött a szombathelyiek ajánlata – mondta a korábbi U19-es válogatott kerettag Turnai Bálint. – Ennek ellenére nehéz döntés volt a váltás, hiszen egyetemre jártam, ám most a vízilabdát helyeztem előtérbe, így egy évet passziváltatok. Jól érzem magam Szombathelyen, és a csapat is jó. Korábban személyesen Szőke Benedeket és Irmes Pált ismertem a csapatból. Matajsz Márk edzőt nem, de tetszenek az edzései, változatosak, és állandóan segít nekünk a medence széléről. Célom, hogy a legutóbbi 12. helynél még előbbre végezzünk, egyénileg pedig, hogy olyan teljesítményt nyújtsak, mellyel visszakerülhetek a korosztályos válogatottba.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában