Táncosból válogatott röplabdázó – Bodovics Hannával beszélgettünk

Bodovics Árpád nagyon büszke édesapa és nagyapa. A szombathelyi röplabdázás játékosként és edzőként is ismert alakja nem erőltette szeretett sportágát a gyerekeire, Ádámra, az ifjabb Árpádra és Hannára – a két kisebb azonban némi csúszással mégis a röplabdapályán kötött ki. A 22 éves Hanna már a profik világában él, és idén június 1-jén a franciaországi Európa-liga-mérkőzésen debütált a felnőttválogatottban. A múlt héten szülővárosában, Szombathelyen is pályára léphetett címeres mezben.

Az édesapa egy magas, de szétszórt mozgású kislányra emlékezik vissza, aki imádott mozogni. Nem erőltette rá a röplabdát, de természetesen otthon azért megismertette az alapérintésekkel. De a mozgása a táncparketten csiszolódott. Hanna egészen 14 éves koráig táncolt. A latin ritmusnak most sem tud ellenállni. Akkor azonban egyszerűen „kinőtte” a társastáncot, túlnőtte a fiúkat.

A kezdetek

– A táncban nem előny a magasság, nem úgy, mint a röplabdában. Gyönyörű időszak volt, örülök, hogy nem maradt ki az életemből – mondja a 188 centis, sugárzóan szép válogatott center. – A röplabdával azért közben is volt kapcsolatom, a Neumann-iskola csapatában játszottam. De versenyszerű röplabdára csak középiskolában váltottam. A Haladás és a főiskola NB II élmezőnyéhez tartozó közös csapatában, Bodzer Attilánál kezdtem – azonnal be is kerültem a kezdőbe. Ez két évig tartott, aztán igent mondtam a Vasi Sport Akadémia NB I-be jutott csapatának; ki akartam próbálni magam magasabb szinten is. Itt már öt edzésünk volt egy héten, sokkal erősebb ellenfelek ellen játszottunk. Kiesett a csapat, de nagyon sokat fejlődtem. Akkor a Vasastól kaptam ajánlatot. Ez még nehezebb döntés volt.

Nagy döntés

- Tizenhét éves voltam, nagyon szerettem a Nagy Lajos Gimnáziumot, jó tanuló is voltam, az orvosin gondolkoztam. De a röplabdát választottam, amit azóta sem bánok. Ha nem így tettem volna, örökké megmaradt volna a hiányérzet. Nem volt könnyű teljesen egyedül, szülők nélkül Pesten. Ráadásul a röplabda szempontjából is más világba csöppentem. Profikkal játszottam együtt, topcsapatok ellen itthon, külföldön, napi két – teljesen más szintű – edzés.

- Négy évet voltam a Vasasban, igaz, a harmadik szezon, éppen, amikor beverekedtem magam a kezdőcsapatba, egy keresztszalag-szakadás miatt teljesen kiesett. De vissza tudtam küzdeni magam. Aztán eljött a váltás ideje. Nem jó, ha már túl otthonosan érezzük magunkat valahol, ki kell a komfortzónából kerülni, hogy tudjunk fejlődni. A következő évben már az akkori bajnok Békéscsaba is ajánlatot tett. Őket választottam. Nem tudtam, mennyi játéklehetőséget kapok, de úgy gondoltam, ott edzéseken is tudok fejlődni. A szezon második felétől már kezdő voltam, és jól is ment a játék. Most jön Békéscsabán a második évem.

Hanna soha nem volt korosztályos válogatott, de felnőttkorára sikerült utolérnie a legjobbak mezőnyét, jött is a meghívó.

– Nagyon örülök, hogy az egész nyarat Jan De Brandt mellett tölthettem, mert sokat tanultam tőle. Nagyon jól érzem magam a válogatottnál, olyan, mint egy család, szabad­időnkben is együtt vagyunk. Mindenki nagyon hajt. Ha sikerül bekerülnöm az Eb-csapatba, az ismét óriási lépést jelentene. De ha nem, az sem tragédia. Akkor készülök a szezonra, bízom benne, hogy stabil játékos lehetek Békéscsabán. Ez az első évem a válogatottban, annak is nagyon örülök, hogy végig edzhettem. Hiszek abban, hogy a munka meghozza a gyümölcsét. Az adottság, a tehetség nem elég, ha nincs megfelelő szorgalom.

Hanna nagyon tudatos, komoly célokat tűz maga elé. Az orvosi egyetemet azonban el kellett engednie.

– Be kellett látnom, hogy lehetetlen összeegyeztetni a profi sporttal. Végül szülésznő szakra mentem a Semmelweisre. Az első másfél év nagyon nehéz volt, sokan lemorzsolódtak, de nekem minden sikerült elsőre. Aztán kezdődtek a gyakorlatok, 12 órát kellett volna a kórházban lennem. Egyszerre nem tudtam két helyen lenni, passziváltatnom kellett. De mindenképpen szeretném folytatni, nagyon tetszik, gyönyörű hivatás. Most Békéscsabán egy kétéves gyógyszertáriasszisztens-képzést végzek, hogy ne essek ki a tanulásból.

Vajon visszatér-e Szombathelyre még Bodovics Hanna? A már szintén extraligás Haladás nagyon szeretné.

Mit rejt a jövő?

– Mindenképpen Szombathelyen képzelem el a jövőmet. Itt van a családom, és imádom ezt a várost. De még szeretnék előbb külföldön is játszani – ez rajta van a bakancslistámon. Aztán majd még Szombathelyen is röplabdáznék, főként, ha lesz egy olyan szintű csapat, amilyet remélhetőleg Leiszt Máté – aki eddig az én másod­edzőm volt – a Haladásnál meg tud teremteni. Az egyik szemem sír, hogy elment Békéscsabáról, mert nagyon kedvelem, nagyon jó szakember és ember is. De remélem, bejön Szombathelyen a számítása, és el tudja érni a céljait.