Egygólos vereség

2019.10.06. 19:48

Az AVUS nagy küzdelemben maradt alul

Az OB I-es vízilabda-bajnokság 4. fordulójában az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) nagy csatában, egy góllal kikapott a Kaposvártól

Pum András

Ekler Bendegúz négy gólja is kevés volt a pontszerzéshez

Fotó: Unger Tamás

Kaposvári VK–AVUS 13-12 (4-2, 3-3, 3-3, 3-4). – Kaposvár, Csík Ferenc Versenyuszoda, 200 néző, OB I-es férfi vízilabda-mérkőzés, vezette: Várkonyi, Csanádi.

Kaposvár: György D. – Paunovics, Giga 1, ifj. BERTA 3, Vindisch 1, Juhász-Szelei 1, AKSENTIJEVICS 3. Csere: KOVÁCS O. 2, Németh L., Baj, Dobos 1, Mijic, Biros 1. Edző: Surányi László

AVUS: Horváth A. – EKLER B. 4, Polovic, Szőke Sz. 1, Marnitz, IRMES 4, Takács J. Csere: Kovács B., Szabó B. 2, Jovanovic, Szőke B., Turnai 1, Sági, Sebestyén. Edző: Matajsz Márk.

Biros büntetőjével a hazaiak szereztek vezetést, a vasiak próbálkozásait György egy darabig hárította, ám Ekler túljárt az eszén (1-1). Aztán a hazaiak megúszásból, majd centerből is betaláltak, a folytatásban Giga emberelőnyből szerzett találatával már 4-1-re vezettek. A negyed vége előtt másfél perccel aztán Szőke Szabolcs büntetőből szépített (4-2). A harmadik negyedet akciógóllal kezdte, majd ugyancsak akciógóllal folytatta a Kaposvár, 6-2, eldőlni látszott a meccs.

Ekler Bendegúz négy gólja is kevés volt a pontszerzéshez
Fotó: Unger Tamás

Ám az aligátorok nem adták fel, Ekler, Turnai és Irmes révén zsinórban három gólt is szereztek. A somogyiak a szünet előtt még egyszer betaláltak, így 7-5-ös hazai előnnyel vonultak pihenőre a csapatok. A harmadik negyedben sokáig mindkét oldalon kimaradtak a helyzetek, sokat hibáztak a csapatok, ám a kapusok is remekül védtek. Aztán a szerb Aksentijevic két góljával 9-5-re elhúzott a Kaposvár. Majd két perccel a negyed vége előtt Vindisch is betalált (10-5).

Az AVUS ezúttal sem adta fel, az utolsó két percben Szabó Bence duplázott, majd Irmes zörgette meg a hálót emberelőnyből. Az utolsó negyed 10-8-as hazai vezetésről kezdődött. Ekler Bendegúz jegyezte emberelőnyből az első vasi gólt a záró nyolc percben. Hatalmas csata alakult ki, felváltva estek a gólok.

Bő négy perccel a mérkőzés vége előtt 13-10-re vezetett a hazai együttes. A remekül játszó Irmes emberelőnyből csökkentette a különbséget, majd már csak fél perc volt hátra a mérkőzésből, amikor Irmes ötméteresből is betalált (13-12). A hátralévő idő azonban már kevésnek bizonyult az egyenlítéshez.

A változatos mérkőzésen ugyan a kaposváriak végig vezettek, a szombathelyiek egy pillanatra sem adták fel, többször visszajöttek a meccsbe, minimum az egy pontot megérdemelték volna.

Matajsz Márk: – Bosszús vagyok, hiszen ezen a mérkőzésen volt először esélyünk a győzelemre. Sokat készültünk, sőt egy intő példa is volt előttünk, hiszen a BVSC is kikapott Kaposváron. Mi is elengedtük az elején az ellenfelet, de vissza tudtunk jönni a meccsbe.

Hullámzó, kemény mérkőzés volt, melyen a fiatalok húzták a szekeret. A végén egészen jól nézett ki a játékunk, erre lehet majd alapozni a folytatásban.

További eredmények: BVSC–Eger 6-16, Vasas–Szentes 8-7.

A Budapest Honvéd–OSC mérkőzést február 15-re halasztották.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában