A Debrecen lesz a vendég

2019.12.20. 21:32

A Körmend kosárcsapata megőrizné hazai veretlenségét

A DEAC együttesét fogadja az Egis Körmend kosárcsapata az NB I-es bajnokság 12. fordulójában. A találkozó szombaton 18 órakor kezdődik.

Tóth Judit

Durázi Krisztofer egyre több lehetőséget kap Fotó: SZP

Fotó: © Szendi Péter

A hét közepén nemzetközi porondon szerepeltek az Egis Körmend kosarasai, a fiatalok hazai pályán küzdöttek a BC Hallmann Vienna együttesével, a felnőttek pedig Kijevben vendégszerepeltek. Mindkét találkozó vereséggel végződött, a tartalékosan felálló fiatalok – bár javuló játékot mutattak – 19 ponttal alulmaradtak a bécsiekkel szemben az Alpok Adria Kupában. Ezzel számukra véget ért a nemzetközi szereplés. A felnőttek peches végjátékkal, egy dudaszós ukrán duplával kaptak ki Kijevben a FIBA Európa-kupa második csoportkörében. Ezek után nem sok idő jutott pihenésre, a csapat csütörtökön ért haza Ukrajnából, szombaton este pedig már itt a bajnoki folytatás. A piros-feketék ellenfele a tabella hetedikje, a Debrecen lesz.

Durázi Krisztofer egyre több lehetőséget kap Fotó: SZP

A hajdúvárosiak keretében nemrég változás történt. Kiesett a csapatból Isaiah Arm­wood, aki a múlt heti bajnoki forduló előtt jelezte a debreceni klub felé, hogy távozik, és már másnap haza is utazott. Az erőcsatár távozása még nem hivatalos, de az biztos, hogy a Körmend ellen nem lép pályára a 28 éves amerikai játékos. A DEAC-nál érkező is volt a közelmúltban. November elején új irányítót igazolt az együttes Stefan Moody személyében, aki nagy lendülettel segítette csapatát az elmúlt fordulókban. A Körmendnek számolnia kell a rutinos Milos Borisovval is, aki egymaga képes mérkőzéseket eldönteni, nem beszélve a válogatott centerről, Tóth Ádámról, aki Szolnokról tette át a székhelyét Debrecenbe a nyár folyamán.

A DEAC számára azért nagyon fontos lesz a Rába-parti vendégjáték, mert be kell biztosítania helyét a debreceni rendezésű Magyar Kupa nyolcas döntőjébe. Az utolsó pozíciókért – a tabella középmezőnyében – pedig nagyon nagy a tülekedés, szintén a legjobb nyolc közé tör az Alba, a PVSK, a ZTE és a Kaposvár is.

A piros-feketék hazai pályán eddig veretlenek, céljuk, hogy megőrizzék a hibátlan sorozatot, és győzelmet szerezzenek az esztendő utolsó előtti bajnoki találkozóján.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Falco 11 10 1 910 –7880.955

2. Körmend 11 8 3 927 –8040.864

3. Atomerőmű 11 8 3 917 –8440.864

4. Szolnok 11 7 4 860 –8470.818

5. Kecskemét 11 7 4 885 –8970.818

6. Alba Fehérvár 11 6 5 1001–9610.773

7. Debrecen 11 6 5 886 –8760.773

8. PVSK 11 6 5 949 –9660.773

9. Kaposvár 11 5 6 864 –8230.727

10. ZTE 11 5 6 893 –9340.727

11. Oroszlány 11 4 7 881 –8990.682

12. Sopron 11 2 9 814 –9000.591

13. Szedeák 11 2 9 914 –10180.591

14. Jászberény 11 1 10 760 –9040.545

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában