Labdarúgás

2019.12.29. 08:28

Korábbi magyar válogatott játékos lehet a Szombathelyi Haladás új edzője

Körvonalazódik az új tréner személye a szombathelyi klubnál.

vaol.hu, nso.hu

Nagy reményekkel kezdte meg a 2019/2020-as kiírást a Szombathelyi Haladás együttese. Nem is indították rosszul a szezont a vasi zöld-fehérek, az első négy fordulóban veretlenek voltak, aztán valami megtört. Egészen a 14. forduló utánig Supka Attila irányította a szebb napokat is látott csapatot, amikor a sorozatos sikertelenségek után a vezetőség megköszönte a munkáját. Helyét Desits Szilárd vette át, de az eredmények továbbra sem jöttek, így a Haladás 20 forduló után 15 ponttal a tizennyolcadik, kieső helyen vonulhatott a téli szünetre.

Több olyan pletyka is napvilágot látott, hogy komoly pénzügyi gondjai vannak a csapatnak, ám mint ahogy arról beszámoltunk, Supka Attilát és Híres Gábort is kifizették, és a NAV felé sincsen tartozás. Séllei Árpád, a klub ügyvezető igazgatója azt is elárulta, hogy a licencet nem vonhatja vissza a Magyar Labdarúgó Szövetség, tehát nem szűnik meg a Haladás, és tavasszal is az NB II-ben szerepelhet.

A Nemzeti Sport információja szerint az új edző személye is körvonalazódik, és egy korábbi magyar válogatott játékos, Mátyus János veheti át a Haladás irányítását, aki legutóbb a REAC klubigazgatójaként dolgozott, de előtte edzőként megfordult Pápán és Nyíregyházán is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában