Stabil NB III.-as csapatot épít Sárváron a volt FTC-focista, Bojan Lazic

Bojan Lazic hazájában, Szerbiában kezdett el futballozni, már 19 évesen alapember volt az élvonalbeli Napredak Krusevac gárdájában. Aztán Magyarország következett, az MTK, a Sopron, az FTC és ismét a Sopron érintésével több mint száz NB I-es mérkőzésen lépett pályára – a Sopronnal Magyar Kupát nyert. A védekező középpályás a Fradinál töltött időszakát meghatározónak tartja: 2006 januárja és 2008 márciusa között 82 alkalommal lépett pályára zöld-fehér mezben az NB I-ben és az NB II-ben. Ma edzőként próbál hasonlóan sikeres lenni, mint volt labdarúgóként.

– Már rutinos, 26 éves futballistaként érkeztem 2001-ben Magyarországra – árulta el a 46 esztendős Bojan Lazic. – Szerbiában akkoriban nagy respektje volt a magyar futballnak, az olyan tradicionális kluboknak, mint például az FTC, az MTK, a Honvéd. És az NB I-ben játszó honfitársaimtól azt hallottam, hogy fejlődik a magyar foci, egyre javulnak a körülmények. Az MTK igazolt le, ahol jól ment a játék. Sopronban is sikeres voltam, kupagyőzelmet ünnepelhettem. Aztán következett álmaim csapata: a Ferencváros. Mindig szerettem volna az ország legnépszerűbb csapatában futballozni – nagy öröm számomra, hogy ez megadatott nekem! Ugyanakkor rossz időszakban kerültem a klubhoz, káosz volt a vezetőségben, pénzügyi problémák okoztak nehézséget, az MLSZ pedig kizárta a klubot az NB I-ből.

– Több idősebb játékoshoz hasonlóan maradtam a másod­osztályban is, nem akartam cserben hagyni a Fradit. De sajnos nem sikerült visszajutnom a klubbal az élvonalba – amikor visszajutott a csapat, én már ismét a Sopronban játszottam. Az FTC meghatározó csapata az életemnek, a Fradi-család tagja lettem, a mai napig tartom a kapcsolatot a zöld-fehérekkel, az öregfiúkcsapatban ma is futballozom. Játszottam még alacsonyabb osztályokban, de az nem az én világom, én profi vagyok, a maximumra törekszem. Belekóstoltam a játékosügynökségbe, voltam klubmenedzser – egyik sem ment rosszul. De mindig edző akartam lenni. Éppen ezért beültem az iskolapadba, és elkezdtem tanulni. A Szalai László vezette edzőképzőrend­szer berkein belül végeztem el az A-licences edzői tanfolyamot – most pedig a Pro-licences papírok megszerzésére készülök.

– A futballistáknak van a legjobb dolguk a világon, azt tehetik, amit szeretnek, és ezért fizetnek nekik, a győzelem élménye mámorító, nagyszerű érzés egy csapathoz, egy összetartó közösséghez, egy öltözőhöz tartozni, imádtam futballozni – mesélte Bojan Lazic. – Ma már tudom, hogy edzőként sokkal nehezebb dolgod van, sokkal több munkát kell beletenned a közösbe. De szeretem ezt az életformát is, készülök a mérkőzésre, taktikát dolgozok ki, megnézem az ellenfeleket és edzést tartok. Így továbbra is a labda, a futball határozza meg az életemet. A már említett Szalai László dobott be a mély vízbe, 2014-ben lettem a Puskás Akadémia második számú, NB III-as csapatának edzője. Jól indult a pályafutásom, hiszen egy döntően utánpótláscsapattal hatodik, majd negyedik helyen végeztünk a felnőttek között.

– Több volt játékosom már az NB II-ben, NB I-ben futballozik. Aztán koncepciót váltott a Puskás, Szalai Lászlónak megköszönték a munkát, én pedig úgy gondoltam, mivel ő vitt engem Felcsútra, nekem is távoznom kell. Volt több NB II-es, NB III-as lehetőségem – végül a Sárvárt választottam. A sárvári klubvezetés arra kért a tavalyi szezonban, hogy tartsam benn a csapatot, majd építsek fel egy stabil NB III-as gárdát. Tetszett a feladat, inspirált, hogy részt vehetek az építkezésben, hogy segíthetek a klub igazán profivá válásában. Az első feladatot megoldottuk, bent maradtunk az NB III-ban, most pedig a feladat második részére koncentrálunk – próbálunk felzárkózni a középmezőnyhöz. Jól érzem magam Sárváron, segítőkész mindenki, a klub minden munkatársán érződik, hogy tanulni, fejlődni akar. Inspiráló ilyen közegben dolgozni. Ugyanezt várom el a játékosaimtól is: akarjanak tanulni, fejlődni! Nekem a pályán harcosokra van szükségem, nem primadonnákra. Alapkövetelmény nálam a tökéletes erőnlét, a csapatban gondolkodás – és elvárom a mindenkori játékosaimtól, hogy használják a fejüket is. Irtózom a langyos víztől! Nagyjából így foglalható össze az edzői filozófiám.

– Már lassan húsz éve Magyarországon élek, második otthonom az ország – árulta el Bojan Lazic. – Futballistaként remek kapcsolatokra tettem szert, bármerre járok az országban, mindenhol akad egy jó barátom. Életem talán legjobb döntését hoztam, amikor elfogadtam az MTK ajánlatát. Most megpróbálok visszaadni valamit annak a magyar futballnak, amelytől sokat kaptam. Szeretnék majd az NB I-ben dolgozni – de csak azután, ha elvégeztem a feladatomat Sárváron!