Rajtra kész a futsalcsapat

2020.08.28. 11:30

Pénteken az FTC-nél kezdi a 2020/2021-es szezont a Haladás

Kezdődik az NB I-es futsalbajnokság 2020/2021-es szezonja. A Haladás VSE pénteken (19.00) a Ferencváros vendégeként lép pályára. A HVSE idén is komoly célokat tűzött ki maga elé.

Tóth Gábor

Ütőképes csapat formálódik a vezetőedző, a spanyol Calvo Rodriguez Juan Ramon irányítása alatt

Fotó: Cseh Gábor

– Azt kértem a vezetőktől a nyáron, hogy a csapat gerincét tartsák együtt, ezt megtették, amiért hálás vagyok – fogalmazott Haladás VSE NB I-es futsalcsapatának edzője, ­Calvo Rodriguez Juan Ramon. – Van öt válogatottunk, két minőségi légiósunk, mellettük pedig több kipróbált, rutinos játékos. Továbbá a fiatalok is egy évvel érettebbek, jobbak lettek, több szerepet követelnek maguknak. Az is előny számunkra, hogy már régóta együtt dolgozunk. A játékosok ismerik a szakmai stáb elképzeléseit, az edzők tudják, hogy mire számíthatnak a futballistáktól – és mindenki teszi a dolgát. Együtt maradtunk, építhetünk a tavaly tanultakra, ami azért a csapatok zöméhez képest komoly előny.

– A felkészülésünk szerintem jól sikerült, remek körülmények közepette dolgoztunk, csak a munkára kellett koncentrálnunk – folytatta Juanra mester. – A koronavírus-járvány okozta hosszú kényszerszünetről jó fizikai állapotban tértek vissza a fiúk – mindenki becsülettel elvégezte a számára előírt egyéni edzésmunkát. Motivált játékosokkal dolgozhattam az edzéseken, mindenki ki volt már éhezve a labdára. A betervezett munkát elvégeztük, felkészülten, jó állapotban vártuk a munkát. És mentálisan is frissek vagyunk, remek csapatépítő foglalkozásokon is részt vettünk. A hosszú kihagyás után fokozatosan terheltük a játékosokat, próbáltuk minimálisra csökkenteni a sérülésveszélyt – szerencsére nem is történt sérülés. Az edzőmeccseink is jól sikerültek, viszontláttam a pályán azokat a dolgokat, amelyeket az edzéseken gyakoroltunk. Tanulunk új taktikai elemeket is, de alapvetően a tavalyihoz hasonlós stílusban szeretnénk futballozni: gyorsan, sok gólt rúgva, támadó szellemben, ám ügyelve a védekezésre.

Ütőképes csapat formálódik a vezetőedző, a spanyol Calvo Rodriguez Juan Ramon irányítása alatt
Fotó: Cseh Gábor

A céljaink sem változtak: szeretnénk ismét Magyar Kupát nyerni, a bajnokságban pedig begyűjteni az aranyérmet. Ha a legfőbb riválisokat kell megnevezni, akkor elsősorban az idén is bombaerős Berettyóújfalut említeném meg. De nagyon jó csapat a Fradi, tele rutinos, minőségi játékosokkal. A Kecskemét szerb, az Újpest brazil légiósokkal erősített. A Veszprém pedig kiváló magyar futsalosokat vonultat fel. Évről évre egyre erősebb a magyar bajnokság. Komoly céljaink vannak, de hosszú a szezon. A bajnokság legfontosabb szakaszában, a szezon második felében, a vége felé kell a legjobban játszanunk, teljesítenünk – ezért azt várom a csapatomtól, hogy fokozatosan erősödjön, fejlődjön!

– Pénteken 19 órakor a Fradi vendégeként lépünk pályára, rögtön egy nehéz rivális ellen kezdjük a szezont, ráadásul idegenben – jelezte Juanra. – Kemény meccsre, nagy csatára számítok. Amióta Madarász János vette át a szakmai munka irányítását a Fradinál, fokozatosan fejlődik a csapat. A nyáron pedig jól erősített a klub: válogatott szintű játékosokat igazolt le. Nehéz dolgunk lesz, de mi minden mérkőzésen a győzelemért lépünk pályára! Hiányzónk nincs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában