Horváth Péter elindult az Ultrabalatonon, de huszonegy óra futás után kellett feladnia

A szombathelyi Horváth Péter 12 éve kezdett el futni, nyolc esztendeje lett ultrafutó, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a maratonnál (42,2 kilométer) hosszabb versenyeken áll rajthoz. Nos, az elmúlt hétvégén elindult a 222 kilométeres Balaton körüli Privát Ultrabalatonon. A versenyt tavaly nyáron hívták először életre, most télen rendezik a második etapot. Minden második hétvégén csak egy futó állhat rajthoz, olyan valaki, aki legalább egyszer már teljesítette mondjuk az Ultrabalatont. Mivel a Szombathelyi Futóklub versenyzője, Horváth Péter már négyszer sikeresen teljesítette ezt a versenyt, nekiveselkedhetett a távnak, ám 160 kilométer után sérülés miatt kénytelen volt feladni a versengést.

Tavaly egyébként heten, idén eddig ketten teljesítették az embert próbáló távot. – Szombat délelőtt 10 órakor Balatonfüredről startoltam, és másnap este 6 órakor kellett volna visszaérnem – mondta Horváth Péter. Ott hibáztam, hogy bár három hete volt egy

sérülésem, amiből úgy éreztem, teljesen felépültem, de tévedtem. Pedig gyilkos a táv, 222 kilométer. Olyan, mintha valaki 157 Csónakázó-tó kört teljesítene Szombathelyen, de a szintkülönbség miatt minden kör után felfutna egy négyemeletes házba is.

Tehát Balatonfüredtől keletre kezdtem el futni, a szintkülönbség kétezer méter volt. A Káli-medence felé vezetett az utam. A sérüléstől való félelem miatt erőből és nem lazán futottam, ami sokkal több energiámat vett el. 130 kilométer megtétele, 15 óra futás után jelentkeztek fizikai problémák, mindemellett a fokozódó havazás, lehűlés és szél olyan mostoha körülményeket eredményeztek, hogy jelentősen lelassultam. Zoknit és fáslit is cseréltem, de a teljesítményem nem javult. Köszönet két segítőmnek – Iker László kerékpárral, Hegedűs Imre gépkocsival kísért –, óriási munkát végeztek azzal, hogy egész úton kiszolgáltak. Egy ilyen távnál pontosan ki van számolva, mikor mit eszem és iszom. Olyan 12-14 liter folyadékot meg kell inni, sportgéleket, elektrolit kapszulát, sajtot, kenyeret és koffeintablettát eszek – utóbbit azért, hogy éjszaka frissebb legyek. Lényeg, hogy kis mennyiségben, sűrűn és nagy kalóriát vigyek be a szervezetembe, hogy biztosítsam a megfelelő energia-utánpótlást a terheléshez.

Mikor éjszaka elkezdett esni a hó, olyan volt, mintha egy autós nyárigumival indulna, aztán belefutna egy havazásba. A déli parton már széllel szemben, latyakban, fagyban, csúszós utakon róttam a kilométereket, éreztem, hogy egyre jobban lassulok. Hamar világossá vált, hogy a csökkenő átlagsebességgel nem érek célba a 32 órás szintidő alatt. Megrázó érzés volt szembesülni vele. A döntés, hogy befejezem, nem egyik pillanatról a másikra született meg. Harminc kilométeres küzdelmet, gyaloglást, tépelődést követően 21 óra és 160 kilométer után, összefagyva, 62 kilométerrel a cél előtt vasárnap reggel hét órakor Siófok előtt megálltam. A tanulság az számomra, hogy kockázat nélkül ugyan nincs siker, viszont egy ilyen távhoz tökéletes állapotban kell lenni, a jó nem elég.

A bokám és a lelkem még fáj. Összesen kétezer kilométer futással készültem erre a megmérettetésre, de tudom, hogy rendbe jövök. Rendbe jövök, mert nincs más választásom. Nincs más választásom magam miatt és azok miatt, akik velem virrasztottak.