Autósport

2021.03.25. 07:00

A hétvégén rajtol a Forma–1 – A Bahreini Nagydíjjal kezdetét veszi a 2021-es világbajnoki sorozat

Ugyan a pandémia a Formula–1-es gyorsasági autós-világbajnokság lebonyolítására is rányomhatja a bélyegét, ám mégis ki kell hogy jelentsük: jobb előjelekkel nem is kezdődhetne a versenysorozat. Legalábbis az erőviszonyokat, és ezáltal egy izgalmasnak vélt 2021-es bajnoki küzdelmet tekintve.

Kelemen Attila

Forma1 Magyar nagydj

Fotó: MW-archívum

Arról már tájékoztattuk az olvasókat, hogy az előszezoni tesztek alapján úgy fest, hogy a 2014-es első bajnoki sikere óta verhetetlen Mercedes mellé felnőtt a Red Bull-Honda, és ezáltal reális esély mutatkozik arra, hogy megvalósuljon egy rég várt küzdelem: a Hamilton–Verstappen párharc.

Ez önmagában is sok kérdést felvet. Egyrészt az elmúlt években a legjobb versenyautóval kényelmi helyzetben lévő Hamilton ezúttal nyomás alá helyezhető-e? És ha igen, akkor hogyan viseli azt a hétszeres világbajnok? Másrészről pedig vajon Verstappen fel tud-e nőni a feladathoz, hiszen most már nemcsak a dobogós helyekért szállhat harcba, hanem egy egész évadon át hoznia kell a szintet.

És akkor a csapataikról nem is beszéltünk, amelyek nemcsak egymással, de az idővel is versenyt futnak. Miközben az idei bajnokság alapvetően rengeteg figyelmüket elveszi, mérlegelniük kell, hogy az új típusú 2022-es versenyautók építésére, fejlesztésére mikortól csoportosítják át az erőforrásaikat. Képes lesz-e előbb-utóbb valamelyikük feláldozni az idei évet annak érdekében, hogy minél felkészültebben lendülhessenek neki a száguldó cirkusz új korszakának, és ezáltal megalapozzák az elkövetkező évek erősorrendjét?

És hogy ne legyen egyszerű a képlet: arra sem vehetünk mérget, hogy a két klasszis pilóta csapattársa, Valtteri Bottas és Sergio Pérez teljes mellszélességgel kiáll majd kollégája mellett. A finn négy év után végre bebizonyítaná, hogy azonos autóval akár egy egész szezon során képes hozni Hamilton szintjét. A szezon előtti interjúk során célozgatott rá, hogy ezúttal önzőbb lesz, és a csapat érdekei mellett mostantól nagyobb hangsúlyt fektet saját céljai elérésére.

– Magamra fogok fókuszálni, a saját teljesítményemre, hogy miként lehetnék folyamatosan a legjobb formámban, és hogyan fordíthatnék minden lehetőséget a magam javára – árulta el sejtelmesen Bottas. De nemcsak ő nehezítheti meg a csapattársa helyzetét, hanem az a Sergio Pérez is, aki tízéves pályafutással a háta mögött kap végre igazán lehetőséget arra, hogy egy versenyképes autóval bizonyíthassa tehetségét. És ha már egy évtizedet kellett várnia, nem biztos, hogy Verstappen világbajnoki álmait helyezi előtérbe.

A kérdéseink válaszaira nem sokat kell várnunk, hiszen a hétvégén a Bahreini Nagydíjjal kezdetét veszi a 2021-es világbajnoki idény. A szezon-

nyitót eredetileg két héttel ezelőttre tervezték Ausztráliába, ám az már korábban kiderült, hogy a melbourne-i futamot a pandémia miatt el kellett halasztaniuk egy őszi időpontra. A téli teszteknek helyet adó Szahír viszont minden szempontból ideális helyszín a bajnokság megnyitására. A sivatagi pálya üzemeltetői­nek nem újdonság a nyitány, hiszen 2006-ban és 2010-ben is itt bőgtek fel először az ­autók versenykörülmények között. Az első Bahreini ­Nagydíjat 2004-ben rendezték, és a szervezők 2014-től határoztak úgy, hogy villanyfénynél, esti körülmények között tartják a versenyeiket.

Az 5,4 kilométeres vonalvezetésen tavaly és tavalyelőtt is Lewis Hamilton szelte át elsőként a célvonalat, mint ahogy 2014-ben és 2015-ben is. De nemcsak ő, hanem az Aston Martinhoz szerződő Sebastian Vettel is négyszer diadalmaskodott a bahreini aszfaltcsíkon. Az arab pálya harmadik legsikeresebb pilótája (3 győzelem), Fernando Alonso is újra ott van a mezőnyben, az Alpine-Renault autóját kormányozza. Ugyan egyszer sem volt itt első, ám a nyolc dobogós helyezésével egy negyedik világbajnokot is meg kell említenünk, aki ugyancsak ott lesz az idei mezőnyben: Kimi Räikkönen.

Ők négyen összesen 14 világbajnoki címmel rendelkeznek, ám nem csak ezért nevezhetjük minden idők legsikeresebb mezőnyének az ideit. Ha minden futamgyőztes el tud rajtolni a vasárnapi futamon, akkor ők tízen az eddigi 231 diadalukkal átadják a múltnak a 2012-es Brazil Nagydíj mezőnyének rekordját, a 224 elsőséget.

A hétvégi Bahreini Nagydíj menetrendje (magyar idő szerint):

Péntek, 12.30: első szabadedzés, 16.00: második szabadedzése.

Szombat, 13.00: harmadik szabadedzés, 16.00: időmérő edzés.

Vasárnap, 17.00: a futam rajtja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában