Súlyemelés

2022.05.03. 10:00

Súlyemelő-elismerések - Két dobogós helyet szereztek a HVSE utánpótlásgárdái

Boros Viktória átvette a tavalyi év legjobb női súlyemelőjének járó elismerést, valamint a Haladás utánpótláscsapatai is megkapták ezüst- és bronz érmeiket.

Sütő Dániel

Boros Viktória a kiérdemelt trófeáival

Forrás: VN/HVSE

A Magyar Súlyemelő-szövetség szavazatai alapján 2021- ben a Haladás VSE sportolóját, Boros Viktóriát választották az év női versenyzőjének. Viki a Magyar Súlyemelő-szövetség éves közgyűlésén vehette át az elismerést, amely mellé kiérdemelte a 2021. évi Baczakó Péter-emlékdíjat is. A HVSE súlyemelőjének tavalyi versenyei közül kiemelkedett a finnországi Európa-bajnokság, ahol szakításban aranyat, lökésben bronzot, összetettben pedig ezüstöt tudott szerezni. Kicsivel több, mint négy hét múlva kezdődik a felnőtt-Európa-bajnokság, amelyre már gőz erővel készülnek a Haladás kiválóságai, Boros Viktória és Gyürüs Barbara.

Boros Viktória a kiérdemelt trófeáival
Forrás: VN/HVSE

Ugyancsak a közgyűlésen kapta meg bronzérmét a Darabos Sára, Darabos Jázmin és Molnár Kinga nevével fémjelzett alakulat, amely az U15-ös és U17-es, Tamásiban rendezett csapatbajnokságon harmadik helyezést ért el. A Boros Viktória, Darabos Sára, Molnár Kinga alkotta U20-as együttes pedig a szombathelyi csapatversenyen szerzett ezüst érmét vehette át. – Fiataljaink remekelnek az utánpótláskorúak között – nyilatkozta Márkus Erzsébet, a Haladás VSE súlyemelő-szakosztályának vezetője. – Darabos Sára például tagja az olimpiai reménységek versenyére készülő keretnek, amelynek megmérettetése júliusban lesz. Tehetségeink folyamatosan fejlődnek – fogalmazott a szakvezető. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában