Eredmények

2022.10.02. 07:10

Tornász sikerek Szombathelyen

Remek hazai eredmények születtek a 17. alkalommal megrendezett nemzetközi Torna Challenge Világkupán, amelynek idén is az Arena Savaria ad otthont.

Sütő Dániel

Fotós: Szendi Péter

Már a pénteki selejtezőket követően dörzsölhette tenyerét a szombathelyi publikum, hiszen kilenc döntős helyezést sikerült szerezniük a magyar tornászoknak. A legtöbb fináléban Mayer Gréta volt érdekelt. Az elsőéves felnőtt versenyző ugráson, talajon és gerendán került a legjobb nyolc közé. Gerendán Makovits Mirtill, felemáskorláton pedig Székely Zója és Makai Lilla jutott fináléba. A férfiaknál Balázs Krisztián két szeren mutathatta be gyakorlatát a döntők során, miután korláton és nyújtón lett finalista. Mészáros Krisztofer egy szeren kvalifikálta magát a legjobbak közé.

A szombati döntőkben három magyar volt érdekelt. Felemáskorláton Székely Zója aranyérmes lett, miután 13.733-as pontszámot kapott.

– Az volt a célom, hogy a selejtezőbeli 13.333 után javítani tudjak, és ez sikerült. Sokan szurkoltak nekem, emiatt picit izgultam is. – értékelt Székely Zója. Ugyanebben a döntőben Makai Lilla a nyolcadik helyet szerezte meg. Az ugrás döntőjében Mayer Grétának szurkolhatott a magyar közönség. Elsőéves felnőtt versenyzőként végül bronzérmes lett.

– Minden álmom így teljesüljön. Nagyon szerettem volna első felnőtt szombathelyi versenyem első döntőjében érmet nyerni – mondta Mayer Gréta.

A vasárnapi zárónapon hat fináléban négy magyar lép szerekhez. Mayer Gréta gerendán és talajon, Makovits Mirtill gerendán, Balázs Krisztián korláton és nyújtón, Mészáros Krisztofer pedig nyújtón indul. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában