Beharangozó

2022.11.11. 12:56

Futsal: a DEAC együttesét látja vendégül a Haladás

Az NB I.-es futsalbajnokság 10. fordulójában a remek formában lendült Haladás VSE a jó erőt képviselő DEAC gárdáját fogadja szombaton 18.30-kor.

Tóth Gábor

Fotó: © Unger Tamás

A DEAC tavaly nagy riválisa volt a címvédő Haladásnak: a bajnokságot bronzéremmel zárta, a kupát pedig másodiként – a kupadöntőben a szombathelyiektől kapott ki 8-4-re. Idén azonban hullámzóan teljesít a debreceni alakulat, csak 6. a tabellán, öt győzelméből négyet hazai pályán gyűjtött be, vagyis idegenben azért döcög a gépezet. De kétségtelen, jó erőt képvisel a DEAC – érdemes például külön figyelmet szentelni a gólerős brazil légiós, Thiago játékának. A Haladás a nehézkes kezdés után alaposan elkapta a fonalat: előző öt bajnokiját megnyerte, ráadásul ezen az öt meccsen 40 (!) gólt rúgott – Dróth Zoltán már 11, Hajmási Milán pedig 9 találatnál jár. A papírforma szerint a Haladás a DEAC ellen is esélyesként lép pályára.

Rutai Balázs a nyáron érkezett a szombathelyi alakulathoz, úgy tűnik, hogy mára beilleszkedett a csapatba. Fontos játékosa lett a keretnek, hat gólnál tart.

– Jól érzem magam Szombathelyen, befogadó volt a társaság, így zökkenőmentesen zajlott a beilleszkedésem – árulta el Rutai Balázs. – És szerencsére a játékom is alakul, végre jönnek a gólok, a gólpasszok – örülök, hogy hasznára lehetek a csapatnak. A szezont nem kezdtük jól, és sajnos a Bajnokok Ligájában sem úgy teljesítettünk, ahogyan szerettünk volna. Az utóbbi hetekben azonban kiegyenesedtünk, jó formába lendültünk, jönnek az eredmények, a szép győzelmek, egyre feljebb lépkedünk a tabellán – ennek megfelelően rendben van a hangulat az öltözőben, az edzéseken. Természetesen szeretnénk folytatni a győzelmi sorozatunkat, de a DEAC ellen nehéz, kiélezett meccsre számítok. Ellenfelünk szervezetten játszik, jól védekezik, ugyanakkor támadásban is megvan benne a minőség – kellemetlen rivális. Mi viszont már nem hibázhatunk, nem hullajthatunk el pontokat, győznünk kell!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában