Kosárlabda

2023.04.10. 12:57

Út a kosárlabdabajnoki döntőig

A férfi NB I.-es kosárlabda-bajnokság alapszakaszának lezárását követően szerdán a Falco idehaza a DEAC ellen, míg a Körmend idegenben a Szolnokon kezdi meg a playoffot.

Sütő Dániel

Forrás: VN-archív

A férfi NB I.-es kosárlabda-bajnokság legjobb nyolcas mezőnye szerdán megkezdi a csatát a bajnoki címért. A Magyar Kupa négyes döntőjében szereplő csapatok szerettek volna halasztást. A Falco, a Szolnok, a KTE és a Sopron azt szerette volna elérni, hogy a rájátszás küzdelmei egy nappal később, április 13-án kezdődjenek. A versenyiroda a döntést az ellenfelekre bízta, de végül nem születtek megállapodások a felek között így szerdán elkezdődnek a küzdelmek. A negyeddöntőben Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–DEAC, Szolnok–Egis Körmend, Alba Fehérvár–Kecskemét és ZTE–Sopron párharcokra kerül sor. Mivel a középszakaszt ebben a szezonban a szövetség kivette a menetrendből, a tabella első nyolc helyezettje rögtön az egyik fél harmadik sikeréig tartó negyeddöntőbe jutott, a 9–14. helyezettek a bennmaradásért játszanak a körmérkőzéses playoutban. Az alsóházba bónuszpontokat visznek magukkal az alapszakaszból a csapatok: a 9. helyezett 6 pontot, a 10. helyezett 5 pontot, a 11. helyezett 4 pontot, a 12. helyezett 3 pontot, a 13. helyezett 2 pontot, a 14. helyezett pedig 1 pontot.

A playoff menetrendje. Negyeddöntők. Első mérkőzések – 2023. április 12. szerda:

18:00 Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–DEAC

18:00 Szolnoki Olajbányász–Egis Körmend

18:00 Arconic-Alba Fehérvár–Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét

18:00 Zalakerámia ZTE KK–Sopron KC

Második mérkőzések – 2023. április 15. szombat:

18:00 DEAC–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

18:00 Egis Körmend–Szolnoki Olajbányász

18:00 Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–Arconic-Alba Fehérvár

19:00 Sopron KC–Zalakerámia ZTE KK

Harmadik mérkőzések – 2023. április 18. kedd:

18:00 Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–DEAC

18:00 Szolnoki Olajbányász–Egis Körmend

18:00 Arconic-Alba Fehérvár–Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét

18:00 Zalakerámia ZTE KK–Sopron KC

Negyedik mérkőzések (ha szükséges) – 2023. április 21. péntek:

18:00 DEAC–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

18:00 Egis Körmend–Szolnoki Olajbányász

18:00 Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–Arconic-Alba Fehérvár

2023. április 22. szombat:

18:00 Sopron KC–Zalakerámia ZTE KK

Ötödik mérkőzések (ha szükséges) – 2023. április 23. vasárnap:

17:00 Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–DEAC

18:00 Szolnoki Olajbányász–E–Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét

2023. április 24. hétfő:

18:00 Zalakerámia ZTE KK–Sopron KC.

Elődöntő. 1. mérkőzés: május 3. (szerda). 2. mérkőzés: május 6. (szombat). 3. mérkőzés: május 9. (kedd). Amennyiben szükséges, 4. mérkőzés: május 12. (péntek). 5. mérkőzés: május 14. (vasárnap). Döntő. 1. mérkőzés: május 17. (szerda). 2. mérkőzés: május 20. (szombat). 3. mérkőzés: május 23. (kedd). Amennyiben szükséges, 4. mérkőzés: május 26. (péntek). 5. mérkőzés: május 28. (vasárnap). Bronzcsata. 1. mérkőzés: május 17. (szerda). 2. mérkőzés: május 20. (szombat). 3. mérkőzés: május 23. (kedd). Amennyiben szükséges, 4. mérkőzés: május 26. (péntek). 5. mérkőzés: május 28. (vasárnap). Érdekesség, hogy az 5. (május 20., május 24., és május 27-én) és 7. hely (szintén május 20., május 24., és május 27-én) megszerzéséért is lesznek külön párharcok, amelyek az egyik fél két győzelméig tartanak majd.

A playout hivatalos menetrendje:

1. forduló – 2023. április 12. szerda:

18:00 Atomerőmű SE–HÜBN–Budapesti Honvéd SE

18:00 MVM-OSE Lions–Naturtex-SZTE-Szedeák

2. forduló – 2023. április 15. szombat:

18:00 Kometa Kaposvári KK–MVM-OSE Lions

19:15 Naturtex-SZTE-Szedeák–HÜBNER Nyíregyháza BS

19:30 Budapesti Honvéd SE–Atomerőmű SE

3. forduló – 2023. április 19. szerda:

18:00 Atomerőmű SE–Naturtex-SZTE-Szedeák

18:00 HÜBNER Nyíregyháza BS–Kometa Kaposvári KK

19:00 Budapesti Honvéd SE–MVM-OSE Lions

4. forduló – 2023. április 22. szombat:

18:00 MVM-OSE Lions–Atomerőmű SE

18:00 Kometa Kaposvári KK–Naturtex-SZTE-Szedeák

2023. április 23. vasárnap: 19:00 HÜBNER Nyíregyháza BS–Budapesti Honvéd SE

5. forduló – 2023. április 26. szerda:

18:00 Atomerőmű SE–Kometa Kaposvári KK

18:00 MVM-OSE Lions–HÜBNER Nyíregyháza BS

18:00 Naturtex-SZTE-Szedeák–Budapesti Honvéd SE

6. forduló – 2023. május 9. kedd:

18:00 HÜBNER Nyíregyháza BS–Atomerőmű SE

2023. május 10. szerda: 18:00 Naturtex-SZTE-Szedeák–MVM-OSE Lions

19:00 Budapesti Honvéd SE–Kometa Kaposvári KK

7. forduló – 2023. május 13. szombat:

18:00 Atomerőmű SE–Budapesti Honvéd SE

18:00 HÜBNER Nyíregyháza BS–Naturtex-SZTE-Szedeák

18:00 MVM-OSE Lions–Kometa Kaposvári KK

8. forduló – 2023. május 17. szerda:

18:00 Naturtex-SZTE-Szedeák–Atomerőmű SE

18:00 MVM-OSE Lions–Budapesti Honvéd SE

18:00 Kometa Kaposvári KK–HÜBNER Nyíregyháza BS

9. forduló – 2023. május 20. szombat:

15:00 Budapesti Honvéd SE–HÜBNER Nyíregyháza BS

18:00 Atomerőmű SE–MVM-OSE Lions

18:00 Naturtex-SZTE-Szedeák–Kometa Kaposvári KK

10. forduló – 2023. május 24. szerda:

18:00 Kometa Kaposvári KK–Atomerőmű SE

18:00 HÜBNER Nyíregyháza BS–MVM-OSE Lions

18:00 Budapesti Honvéd SE–Naturtex-SZTE-Szedeák.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában