Kosárlabda

2023.05.05. 13:43

Harc az egyenlítésért - Az Albát fogadja a Körmend

A férfi NB I.-es élvonalbeli kosárlabda-bajnokság elődöntőjének második összecsapásán szombaton 18 órától az Alba Fehérvárt fogadja az Egis Körmend.

Sütő Dániel

Fotó: © Szendi Péter

Sok ideje nem volt sorai rendezésére az Egis Körmendnek, amely az Alba elleni elődöntős párharcának első mérkőzését csúnyán elveszítette Székesfehérváron (105-73), ezzel az egyik fél három nyert meccséig tartó csata állása jelenleg 1-0 Vojvodáék javára. Szombaton ismét szebbik arcát kell mutatnia a Rába-parti alakulatnak, máskülönben igen nehéz helyzetbe kerül a párharcban.

- Az a baj, hogy egész szezonban ez jellemezte a csapatot - kezdte Kocsis Tamás, az Egis Körmend vezetőedzője. - Óriási amplitúdó mutatkozik a játékunkban. Tudunk küzdeni, koncentrálni a legvégsőkig, mint például a Szolnok elleni ötödik meccsen, meg sajnos képesek vagyunk arra is, amit az Alba ellen láthattunk. Pont úgy néztünk ki, mint egy olyan együttes, amely augusztus vége felé kezd ugyan összeállni, de még messze nem érett össze, nincs meg a kiforrott játéka. De mi már az elődöntőben vagyunk, amikor ez nem fér bele, ennyire figyelmetlenül, dekoncentráltan, akaratgyengén, pontatlanul nem lehet játszani, azt a szerdai meccset gyorsan el kell felejteni. Megint csak azt tudom mondani, függetlenül attól, hogy mennyivel kaptunk ki, meg kell próbálnunk javítani, össze kell szednünk magunkat és biztos vagyok benne, hogy erre képesek is vagyunk, mivel alkalmas erre a csapat.    

Annak ellenére, hogy hétközben több mint 30 ponttal maradt alul a Körmend Fehérváron, nem volt teljesen értékelhetetlen a vasiak négy negyede.

- Ha valami pozitívumot ki lehet emelni, akkor az az első negyedbeli támadó játékunk - fogalmazott Kocsis Tamás. - Az azért rendben volt, megvoltak a helyzeteink, azt csináltuk, amit megbeszéltünk és végső soron dobtunk 26 pontot idegenben, igaz, kaptunk emellett 29-t. Tehát az előre megbeszéltek csak egy részét sikerült kivitelezni. Körmenden természetesen maradéktalanul be kell tartani a taktikát, elől és hátul is eredményesnek kell lennünk. Nem verhetetlen az Alba, tudjuk, hogy az 1-1 elleni védekezés és a gyorsindítások az erősségeik, ezek megakadályozására kell leginkább törekednünk. Ezt tudtuk szerdán is, de nem voltunk elég élesek ahhoz, hogy ezt végre tudjuk hajtani.  

A körmendiek trénere hozzátette, Cakarun a hétközi meccsen rúgást kapott a térdére, ami elég csúnyán bedagadt, de mentalitását ismerve biztosan megpróbál minden tőle telhetőt szombaton, hogy segítse a piros-feketéket. Ahogy Chambers is, akinek szintén vannak gondjai, de nagy eséllyel ezeken megpróbál úrrá lenni a találkozó kezdéséig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában