Siker

2023.06.24. 07:00

Brillíroztak a vasi kisiskolák - A nádasdi kézisek és a bői focisták is remekeltek a diákolimpián

Lezárult a Diákolimpia idei versenysorozata, amelynek utolsó tornáján, a kis iskolák diákjai vetélkedtek több sportágban. A vasiak közül aranyérmet ünnepelhetett a nádasdi Széchenyi-iskola lány kézilabdacsapata, a bői fiú focicsapat pedig ezüsttel zárt.

Sütő Dániel

A nádasdi kézis lányok bajnokcsapata

A szezon utolsó diákolimpia országos döntőjében a kis iskolák diákjai mérték össze tudásukat labdarúgásban, kézilabdában és atlétikában. A verseny Kováts Tibor, a Békés Megyei Diáksport Tanács titkára és édesapja kezdeményezésére indult 23 évvel ezelőtt, amelyre a 200 fő tanulólétszám alatti iskolák, tagiskolák, továbbá a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló kormányrendelet alapján kedvezményezett településen lévő iskolák nevezhetnek. Fő célja az esélyegyenlőség, hogy a kis létszámú iskolák diákjai a legnépszerűbb sportágakban mind egyéni, mind csapatsportokban sikerélményhez jussanak. Kézilabdában 12 lánycsapat, labdarúgásban 19 fiúcsapat, atlétika többpróbában pedig 19 fiú és 18 lánycsapat küzdött, továbbá 75 fő egyéni atléta jutott el az országos döntőre.

A III-IV. korcsoportos lány kézilabdacsapatok csoportbeosztásakor a Vas vármegyét képviselő nádasdi Széchenyi István Általános Iskola együttese a soponyai Zichy- és a tiszaföldvári Homoki Iskolával került egy trióba. Mesterházi László alakulata első meccsén 24-16-ra verte a tiszaföldváriakat, majd 24-17-re legyőzte a soponyai Zichyt is, így 100 százalékos mérleggel csoportelsőként jutott tovább. A szervezők a triók első két helyezettjeiből két újabb csoportot alakítottak ki. A balatonkeresztúri Festetics, valamint az Egervári László-iskola semtudta megállítani a vasiakat. Előbbit 21-17-re, utóbbit 17-11-re múlták felül a nádasdi lányok, akik a másik csoport győztesével, a Hajmáskérrel döntőzhettek. A vasiak végül négy góllal, 14-10-re győztek, elhódítva ezzel a bajnoki címet.

– A tavalyi második helyezésünk fényében abban reménykedtünk, hogy idén is az élmezőnyben végzünk – nyilatkozta Mesterházi László testnevelő. – Az eredmények talán nem tükrözik, de nagyon nehéz dolgunk volt, komoly meccseket sikerült játszanunk, amelyeknek mindig a végén sikerült robbantani, ezért abszolút dicséretet érdemelnek a lányok küzdőszellemükért. A lehető legjobbkor kapta el mindenki a fonalat, csapatom néhány tagját még nem is láttam ennyire jól játszani, mint most. A döntőben három perccel a vége előtt 10-10-nél nem volt annyira egyértelmű a győzelmünk, de a hajrában azt is a javunkra tudtuk fordítani. Nekünk volt a legnagyobb táborunk, ami rendkívül megható volt. Több mint két tucat nádasdi szurkoló, szülők és köztük a polgármester úr is velünk tartott – óriási pluszt adtak a lányoknak, amiért hálásak vagyunk.

A nádasdi Széchenyi István Általános Iskola bajnokcsapatának tagjai: Nagy Fruzsina, Földes Nikoletta, Sipos Boglárka, Gerges Réka, Szukics Dorina, Gazdag Tamara, Szalai Réka, Horváth-Sávoly Amira, Jáger Míra, Bukszár Anna,, Zsoldos Leila, Horváth Eszter. Felkészítő: Mesterházi László. A nádasdi Nagy Fruzsina lett a torna gólkirálynője 47 találattal, míg a legeredményesebb testnevelőnek, felkészítőnek Mesterházi Lászlót választották.    

A III-IV. korcsoportos bői fiú labdarúgócsapatot a C csoportba sorolták a városdombói, nyírbátori, hajdúböszörményi és galgamácsai gárdával együtt. A vasiak első mérkőzésükön a rendes játékidőt (1-1) követően büntetőkkel (3-2) verték a városdombóiakat. Gólgazdag találkozón folytatta menetelését a Bő a Nyírbátor ellen (5-4), majd Bíró Kornél és Hajós Attila tanítványai ugyancsak öt gólt vágtak a galgamácsai Fekete István Álatlános Iskola alakulatának is (5-2). A vasiak utolsó csoportmeccsükön sem hibáztak, 3-1-re múlták felül a Hajdúböszörményt. A keresztjáték során mindössze egytelen találat született a bőiek és a somogyi Véssey Mihály Általános Iskola összecsapásán, amit szerencsére a vasiak szereztek, akik ezzel elődöntőbe jutottak. A legjobb négy között a nemesszalókiak vártak a Bőre. Szoros csatában, 2-1-re győzött a vasi gárda, amely végül a döntőben egy szerencsétlen góllal kapott a kömlői Sütő András Általános Iskolától 2-1-re.

Az ezüstérmes bői fiúk labdarúgóalakulata
Forrás: MDSZ

– Ez egy újabb nagy siker az iskola történetében – szögezte le Hajós Attila iskolaigazgató, testnevelő. – Nem mentünk nagy elvárásokkal a tornára, hiszenmár az is nagy öröm volt, hogy kijutottunk az országos döntőre. Volt már némi tapasztalatunk, hiszen 2013-ban Pécsett és Zánkán is nyertünk hasonlóan nagyszabású országos döntőt labdarúgásban. Az, hogy idén a megyei döntőben a tavalyi országos harmadik Ikervárt vertük büntetőkkel jelezte, hogy talán odaérhetünk a dobogó környékére a mostani diákolimpia országos döntőben. A csoportmeccsek után bejutva a legjobb 8 közé már azért körvonalazódtak az erőviszonyok. Mind a keresztjáték, mind a középdöntő, mind pedig azelődöntő során nagyon jó meccseket vívtunk, még a közönség szimpátiáját is elnyertük. Viszonylag simán jutottunk a döntőbe, ahol bár irányítottuk a mérkőzés nagy részét, az utolsó másodpercekben szabadrúgásból kaptunk egy olyan gólt, ami előbb a kapufát, majd kapusunk hátát érintve került a kapuba. Nagyon nehezen viselték ezt a gyerekek, hiszen jobbak voltak ellenfelüknél, de ettől függetlenül mi maximálisan elégedettek voltunk velük, éppen ezért az iskola a szülőkkel karöltve rendezett a csapat számára egy kis ünnepélyes fogadást Bő Fő terén.  

A Bői Általános Iskola ezüstérmes csapatának tagjai: Babarcki Károly Dominik, Babos Ábel, Józsa Péter, Káldi Péter, László Szilárd, Nagy Marcell, Pikács Márk, Rakoshi-Marton Levente, Varga Botond, Zsadányi Ádám. Felkészítők: Bíró Kornél és Hajós Attila.

A különdíjak közül a legtechnikásabb mezőnyjátékosnak járót a bői Pikács Márk érdemelte ki.

Az atlétika csapatversenyen az I-IV. korcsoportos fiúk között hárompróbában a nádasdi Széchenyi István Általános Iskola együttese a 7. pozícióban végzett 2222 ponttal. Svédváltóban pedig a Rumi Rajki István Általános Iskola lett a legeredményesebb vasi gárda 02:42,4-es idővel. A lányok között svédváltóban a toronyi Gazdag Gyula Általános Iskola csapata 11. helyen végzett 02:58,3-as időeredményével.

További eredmények. Atlétika. Egyéni. I-II. kcs. Fiú. Hárompróba: 8. Kaposi Barnabás 325 p. (Gyöngyösfalu), 28. Szabó Zalán 280 (Nádasd), 30. Holtay Zsombor 277 (Nádasd). Lány. Hárompróba: 26. Varga Luca 298 (Gyöngyösfalu). III kcs. Fiú. Hárompróba: 18. Toldi Dávid András 413 (Rum), 41. Szigeti Dániel 353 (Rum). 600 m: 19. Toldi Dávid András 1:54,3 (Rum). Lány. Hárompróba: 3. Molnár Szonja 479 (Torony). 600 m: 9. Pados Luca 2:00,8 (Gyöngyösfalu), 14. Kövi Borbála 2:02,9 (Egyházasrádóc). IV. kcs. Fiú. Hárompróba: 5. Révész Bence 515 (Nádasd), 19. Horváth Dávid 466 (Nádasd), 20. Horváth Ádám 462 (Nádasd). 800 m: 5. Hütter Nándor 2:20,9 (Gyöngyösfalu). Lány. Hárompróba: 3. Nagy Fruzsina 477 (Nádasd). 800 m: 15. Gémesi Petra 3:08,0 (Gérce), 17. Reichardt Enikő 3:11,6 (Gérce).

 

 

fotók MDSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában