Gyulai Memorial

2023.07.19. 12:24

A nagy hőség rányomta bélyegét a kalapácsvetők teljesítményére

Igazi sztárparádét hozott a 13. Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj, amelyen a Szombathelyi Dobó SE kalapácsvetője, Halász Bence nem sokkal maradt le az ezüstről.

Sütő Dániel

Forrás: NS/Dömötör Csaba

A székesfehérvári 13. Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon a férfi kalapácsvetőknél „rajt-cél” győzelmet aratott az ukrán Mihajlo Kohan, aki az első dobásától kezdve az élre állt és magabiztosan nyert 79,37 méteres dobásával. A világranglista-vezető, olimpiai bajnok lengyel Wojciech Nowicki az utolsó sorozatban előzte meg hét centiméterrel a végül harmadikként záró Halász Bencét, aki a Szombathelyi Dobó SE színeit képviselve 77,82 méteres dobásával lett bronzérmes. Érdekesség, hogy az ötszörös világbajnok, szintén lengyel Pawel Fajdek három érvénytelen kísérlettel zárt. Bencén kívül Varga Donátot és Rába Dánielt is alaposan próbára tette a tikkasztó hőség, finoman fogalmazva nem túl ideális időjárási körülmények között kellett dobniuk a szombathelyi atlétikai műhely kiválóságainak. Varga Donát végül 73,55-tel hatodik, Rába Dániel pedig 72,12-vel a hetedik helyen fejezte be a viadalt.

– A verseny előtt előzetesen azt beszéltük Bencével, hogy jó lenne 78 méter fölé érni – fogalmazott Németh Zsolt, a Szombathelyi Dobó SE mesteredzője. – Ezt el is érhette volna, ha nincs ez a borzalmas hőség. A lehető legkedvezőtlenebb időpontban, délután a legnagyobb melegben kellett dobniuk a kalapácsvetőknek. A harmadik sorozat után teljesen leült a verseny. Bence esetében a 77,82 idei legjobbját jelenti, tehát nem dőlünk a kardunkba, csak van hiányérzetünk, mert jobban is sikerülhetett volna ez a torna. Az viszont mindenképpen dicséretes, hogy a nehéz külső körülmények ellenére is javítani tudott idei legjobbján. Varga Donát és Rába Dani a harmadik sorozat után szó szerint elfogyott, mindketten megszűntek létezni, annyira kikészítette őket az időjárás.  

A többi versenyszám mellett a férfi súlylökés igazi sztárparádét hozott, olimpiai és világbajnokok viaskodtak egymással. Az olimpiai bajnoki címvédő amerikai Ryan Crouser 22,51 méterrel nyert, a magyar származású, szentpéterfai gyökerekkel bíró amerikai, Joe Kovács előtt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában