Kosárlabda

2023.08.08. 15:29

Ciprusi, izraeli gárda vár a körmendiekre - Kisorsolták a FIBA Európa Kupa selejtezőit

Az izraeli Bnei Herzliyaval és a ciprusi Anorthosis Famagustaval kell megküzdenie az Egis Körmend kosárlabdacsapatának a FIBA Európa Kupa csoportkörébe jutásért.

Sütő Dániel

Forrás: VN/archív

Az NB I.-es Egis Körmend kosárlabdacsapatának tájékoztatása szerint a Rába-parti város is bekerült a selejtezős minitornákat rendező hét település közé. Kedden Kozma Gergő, az Egis Körmend ügyvezetője Münchenbe látogatott, ahol a sorsolást lebonyolították. Az előzetesen tudvalevő volt, hogy a másik hat rendező várossal nem kerülhetnek egy csoportba a vasi piros-feketék.

Az F csoportból vezethet az útja a Körmendnek a főtáblára
Forrás: FIBA

A sorsolás során a körmendiek a hét csoport közül az F jelűbe kerültek, ahol a ciprusi Antonisz Konsztantinidesz edzette Anorthosis Famagustával és az izraeli Bnei Herzliyaval kerültek össze. Az Anorthosis az előző bajnoki idényben hatodik helyen zárta hazájában az alapszakaszt, majd kisebbfajta meglepetésre oda-vissza verte a harmadik pozícióban záró Apoelt, így bejutott azelődöntőbe. Ott azonban az AEK már túl kemény falatnak bizonyult, amely ellen nem sikerült kiharcolniuk a döntőbe jutást. Az izraeli Bnei Herzliya a főcsoport küzdelmei után a nyolcadik helyen zárt az ”alapszakaszt”, ami azt jelentette, hogy az alsóházban folytathatta a küzdelmeket. Egy pozíciót javítva, a Hapoel Beer Shevát megelőzve végül a hetedik helyről várhatták a rájásztást. A negyeddöntőben a Hapoel Jeruzsálemmel csatáztak és végül 3-1-es összesítéssel búcsúztak a playofftól. 

Az október 3-5. között rendezendő körmendi selejtezős minitorna győztese bejut a 10 csoportból álló főtáblára, annak is a legelső kvartettjébe, ahol a portugál Sporting Lisszabon, a bolgár BC Balkan, valamint a magyar Alba Fehérvár lesz az ellenfél. Amennyiben tehát az Egis Körmend bejut a FIBA Európa Kupa főtáblájára, ismerős közegbe kerül, hiszen tavaly nüanszokon múlt csak, hogy nem verte meg saját csoportjában a Sportingot oda-vissza, az Alba Fehérvárt pedig nem kell bemutatni. A BC Balkan is tagja volt tavaly a kupasorozatnak, amelynek D csoportjában 3 győzelemmel és 3 vereséggel az utolsó helyen zárt.

Az A csoport tagjai várnak Ferencz Csabáékra a főtáblán
Forrás: FIBA

A vasi klub arról is tájékoztatott, hogy a selejtező minitornára nem, viszont amennyiben a csapat bejut az alapszakaszba, a csoportmeccsekre már érvényes lesz az új szezonra szóló bérlet.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában