Labdarúgás

2023.09.04. 08:31

Öt gólt szerzett a Szarvaskend a Táplán ellen, a Csákánydoroszló a Nádasdot győzte le - fotók

A vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokságban a harmadik fordulót rendezték meg a hétvégén. Továbbra is hibátlan a Csepreg és a Haladás mérlege.

Tóth Judit

Forrás: Szendi Péter

Körmendi FC–Sárvár FC 1–2 (0–1).
Körmend, 150 néző, vezette: Szabó Christopher
Körmend BALOGH Á. – Holecz, Lakosi, Buti (Sály G.), Molnár L. (Soós), SÁLY P., Karvalics (ZSOLDOS), Nagy Zs., SIPOS B., Vilics, Sipos M. (Károlyi, Horváth B.). Edző: Kurucz Ádám
Sárvár: Velladics – Könczöl, Fülöp (Kovács B.), Szemes, Varga Á. (Sinka), Ódor (Rómer), Horváth J., Tokaji, Vajda (Szakos), Tóth M. (Vass), Csonka. Edző: Nagy Dániel
Gólszerzők: Sály P., ill. Tokaji (2).

A Sárvár csapatát fogadta hazai pályán a Körmend a harmadik fordulóban. Az első játékrészben egy szöglet után szerzett vezetést a vendégcsapat. A második félidőben magasabb fokozatra kapcsolt a Körmend, ennek meg is lett az eredménye, sikerült az egalizálás. Ám a meccslabdát a Körmend ezt követően elhibázta, a Sárvár viszont egy szöglet után újra betalált. Ismét egy döntetlen színezetű meccsen szenvedett vereséget a Körmend. 

Király SE–Söpte SE 2–2 (1–0).
Szombathely, 120 néző, v.: Talabér Norbert
Király: Horváth Al. – Marton (Szabó B.), Fábián (Kudron), Németh G., Czöndör, Kiss K., Horváth An., Halmosi, Csákvári (Takács), Potyi, Tóth M. Edző: Hegyi László
Söpte: Gadavics – Baranyai, Kovács E., Marton, Joó (Kondákor), Koronczai, Vámos, Varga A., Koszokovits, Tamás (Rácz), Vargyas (Hujber). Edző: Ávár Zsolt
Gólszerzők: Szabó B., Potyi, ill. Tamás, Joó.

Egy nagyon jól védekező Söpte érkezett a Királyhoz, A hazaiak hamar vezetést szereztek, de a vendégcsapat meg tudta fordítani a találkozót. Rengeteg helyzetet alakított ki a hajrában a házigazda, végül be is talált, ezzel egy pontot otthon tudott tartani a fordulóban. 

Vasvár VSE–Büki TK 2–0 (1–0).
Vasvár, 100 néző, v.: Koronczai Cintia
Vasvár: Kántor – Pásztor (Pálla), Bíró, Sipos, Vincze, Czövek, Elekes (Réti), Péter (Tausz), Horváth A., Márton, Schermann (Frigy). Edző: ifj. Sziffer István 
Bük: Viczmándi – Fehér, Puskás (Tóth R.), Kossuth, Lang (Kovács Á.), Wágner, Bősze, Tóth K. (Tóth D.), Németh G., Simon, Czingráber. Edző: Dobány Gábor
Gólszerzők: Elekes, Simon (öngól).

Egy szerveztetten játszó, mezőnyben jól futballozó Bük volt a Vasvár ellenfele a  fordulóban. Nehezen talált fogást  a hazai együttes a vendégeken, azonban egy szép átlövés góllal és egy szerencsés öngóllal Vasváron maradt a három pont, ami a látottak alapján megérdemelt. 

Kiswire-Szentgotthárdi VSE–Szombathelyi Haladás Kft. 0–1 (0–1). 
Szentgotthárd, 150 néző, v.: Vass István 
Szentgotthárd: Kapui – Sipos, Bedi, Mesics - Leiner (Korpics), Osvald (Bauer), Nagy O., Dancsecz, Laczó, Sulics, Takács (László), Gyécsek. Edző: Heiter László
Haladás: Kostyák – Kovács B., Horváth A., Bolla, Pruska (Bonchis), Mozsár, Frák, Katona, Zsédely, Takács-Földes, Baján. Edző: Horváth András
Gólszerző: Takács-Földes.

Nagy iramú, jó színvonalú mérkőzést játszottak egymással a felek, a Szentgotthárd felvette a kesztyűt, méltó ellenfele volt a szombathelyi fiataloknak. A  vendégek az első félidő hajrájában szereztek vezetést, de előtte a hazaiaknak is voltak lehetőségei. A szentgotthárdi játékosok elfáradtak a végére, ennek ellenére két-három nagyobb helyzetük is volt a hajrában, akár ki is egyenlíthettek volna. A találkozón többet birtokolta a labdát a szombathelyi egység, és a végén megérdemelten nyert, de a gotthárdiaknak nincs szégyenkeznivalójuk. Sportszerű mérkőzésen, kitűnő játékvezetés mellett zajlott a találkozó. 

Csákánydoroszlói KSE–Horváth Ranch Kft Nádasd KSE 3–2 (3–0). 
Csákánydoroszló, 200 néző, v.: Horváth Patrik
Csákánydoroszló: Tóth B. – Sáfár, Török, Düh (Draskovics), Biczó (Dedics), Pandur, Albert (Sárközi), Németh M. (Beke), Márton (Dudás), Takács Sz., Takács Á. Edző: Danyi Péter
Nádasd: Doktor (Szabó Gy.) – Pálmai, Zsoldos (Kovács K.), Varga M., Kardos, Major, Dudás, Meskó E., Balogh B., Meskó Á. (Cservék), Burka. Edző: Elekes Zoltán 
Gólszerzők: Márton, Takács Sz., Düh, ill. Meskó E., Kardos.
A szomszédvári rangadó első félidejében a csákányi csapat dominált, ez gólokban is megmutatkozott.  A második játékrész elején egy szép szabadrúgásgóllal visszajött a mérkőzésbe a vendégcsapat, de a hazaiak nem engedték ki kezükből az irányítást és a három pontot, így végül a Csákánydoroszló nyerte az újoncok csatáját.  

Csepregi SE–Rábapatyi KSK 1–0 (0–0).
Csepreg, 120 néző, v.: Herm László
Csepreg: Takács Kr. – Kótai, Koósz (Kurucz), Kossuth, Simon, Takács Ke., Balogh-Sövér, Nika (Sós), Lukács, Takács D. (Törzsök), Németh O. (Merk). Edző: Steiner Zsolt
Rábapaty: Király – Horváth K., Bakonyi (Horváth M.), Piros (Józsi), Gosztolya (Németh B.), Csupor, Nardai, Kovács T., Ódor, Horváth R. (Zeke), Németh G. Edző: Marton Róbert
Gólszerző: Kótai.
Jó iramú volt a találkozó első félideje, mindkét csapat kombinatívan játszott. A Csepregnek nem voltak helyzetei, a Rábapaty egy kapufáig jutott, emellett egy tizenegyest is kihagyott. A második játékrészben még egy fokozatot rákapcsoltak a vendégek, a Csepreg védekezésre rendezkedett be, amit kitűnően meg is valósított. Egy kontra után büntetőhöz jutott a házigazda, Kótai értékesítette. Több helyzete és még két kapufája volt a Rábapatynak, de nem tudott egyenlíteni, pedig a mérkőzés összképe alapján legalább az egy pontra rászolgált volna. A Csepreg szerencse is kellett ahhoz, hogy begyűjtse a három pontot a fordulóban.  

Alpok Zirkon Vép VSE–CVSE-Vulkánfürdő 2–0 (0–0).
Vép, 300 néző, v.: Szabó III. Zoltán
Vép: Borsos – Baranyai K., Baranyai N. (Németh G.), Bezdi Sz. (Czeglédy), Niksz (Cseresznyák), Illés, Szendrődi, Takács Á. (Pogácsás), Balikó D., Takács M., Balikó M. (Tama). Edző: Gombás Péter
CVSE: Osvald – Marsai, Enyingi (Tóth Z.), Szuh, Gaál, Zsoldos, Keszei T. (Németh J.), Büki (Gábor), Berecz (Szép), Keszei R., Czinder. Edző: Takács Gábor
Gólszerzők: Tama, Niksz.

Az első félidőben inkább mezőnyben gyűrte egymást a két hasonló játékerőt képviselő csapat, a kapuk nem forogtak veszélyben. A második félidő rögtön egy kimaradt vépi helyzettel indult, majd egy ziccert hibázott a celli egység is. Egy jó kontra után Niksz góljával szerzett vezetést a hazai csapat, majd a csereként beálló Tama találatával már kettőre nőtt a vépi előny. A továbbiakban helyzet ugyan alakult ki mindkét kapu előtt, de gól már nem született. Második félidei játékával sikerült nyernie a Vépnek, megszerezve ezzel a szezon első bajnoki győzelmét. 

Tannenbaum Kft. Szarvaskend SE–Vasi Bádogos Kft Táplán SE 5–1 (2–0).
Szarvaskend, 150 néző, v.: Héra Csanád
Szarvaskend: Biró – Velekei L. (Vörös), Velekei B., Csillag (Törő), Németh T. (Tóth A.), Tuboly, Földes, Tompa, Kopfer, Wolf, Tóth G. (Jóna). Edző: Kovács Kálmán
Táplán: Gyécsek – Kiss B., De Paula (Horváth J.), Gombos (Déri), Rosner, Dvorschák, Huszár, Gyurcsányi, Markó, Fazekas, Szakály. Edző: Borbás János
Gólszerzők: Velekei L. (2), Velekei B. (2), Tuboly, ill. Fazekas.

A hazai csapat az első tíz perc után átvette a játék irányítását, és a félidőig két szép gólt szerezve megnyugtató előnyre tett szert. A második félidőben is folytatta eredményes támadójátékát a Szarvaskend, és elsősorban a Velekei testvérpár jóvoltából öt gólosra növelte az előnyt. A vendégeknek a szépítésre futotta, de ennél több nem volt a játékukban, ettől függetlenül  mezőnyben nem játszottak rosszul.Kitűnő játékvezetés mellett a hazai csapat ilyen arányú győzelme is megérdemeltnek mondható, a csapatból minden játékos jó teljesítményt nyújtott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában