Beharangozó

2023.10.20. 14:41

A Debrecent is elkapná a Körmend

A férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 4. fordulójában a szezont gyengén kezdő DEAC vendégeként lép pályára szombaton 18 órától az eddig hibátlan Egis Körmend alakulata.

Sütő Dániel

Fotó: Szendi Péter

Érthető módon pozitív hangulat Körmenden, hiszen a Rába-parti alakulat eddigi mindhárom bajnoki meccsét sikerrel vette, nem is akárhogy. Legutóbb egy emlékezetes meccsen ütötte ki Kocsis Tamás legénysége a szomszédvári rangadón a Sopront (93-56), amely meg sem tudta nehezíteni az amúgy ezer sebből vérző piros-feketék dolgát. Merthogy Körmenden meglehetősen hosszú nyúlt az utóbbi hetekben a maródiak listája, és úgy fest, ezen a hétvégén sem lesz(nek) visszatérők. 

Rögtön a nyitó fordulóban nagy pofont kapott a bajnokság egyik legerősebb gazadási hátterével rendelkező DEAC, amely az Oroszlánytól szenvedett súlyos vereséget, ráadásul hazai környezetben (59-80). Azóta sikerült megverniük szintén otthon a Kecskemétet (79-71), illetve vállalható vereséget szenvedtek Szolnokon (73-66). Pénteken délután 13 óra körül szállt buszra a vasi csapat és Debrecen felé vette az irányt.

– A DEAC-ból is megpróbáltunk a lehető legjobban felkészülni, a keretünk valószínűleg ugyanaz lesz, mint, ami a Sopron ellen volt – tájékoztatott Kocsis Tamás, az Egis Körmend vezetőedzője. – De ahogy legutóbb, úgy most is a rendelkezésre álló keretből kell kihozni a maximumot. Debrecenben már évek óta nagy költségvetéssel dolgoznak, remek játékosokat tudnak vásárolni. A mostani csapatból három emberre kell különösen figyelnünk: a külföldiek közül Edwinre, aki a jelenlegi NB I. talán egyik legjobb légiósa – legutóbb Pakson pattogtatott –, és Williamsonra – tavaly a Szolnokot erősítette – aki, egy 4-es, 5-ös poszton is bevethető komplex játékos, nagyon agresszív és kintről is veszélyes. A magyarok közül pedig Mócsán Bálintot említeném, akinek a dobásaira szintén oda kell figyelni. Ha őt semlegesíteni tudjuk és megakadályozni abban, hogy elkapja a fonalat, akkor lesz esélyünk győzelemmel távozni Debrecenből. Az, hogy eddig mi jött össze, meg mi nem a Debrecennek, hidegen hagy minket, magunkkal szeretnénk foglalkozni, folytatni akarjuk a megkezdett utat. A Sopron ellen nagyon jól vigyáztunk a labdára, keveset adtunk el egészen az utolsó negyedig, illetve újfent jól működött a védekezés, ami nagyon fontos kulcsa volt eddigi győzelmeinknek. A tavalyi csapathoz képest a mostani jobban koncentrál, hatékonyabban igyekszik végrehajtani a csapatutasításokat. Ez remélhetőleg a DEAC ellen is eredményre vezet majd –zárta szavait a körmendiek trénere.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában